KEGYETLENKEDÉS

KEGYETLENKEDÉS

 

Tisztelt Embertársaim! – annyit sem érünk, mint egy kivert, (pontosabban fogalmazva) agyonvert kutya. Nem öncélúan mondom ezt, hanem értékelve a Mohácsi Járásbíróság, egy lánycsóki férfi ellen hozott ítéletét, melyben öt hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta, a valamiért saját kutyáját agyonverő gazdát. Kétségtelen, nagy szamárságot csinált a megvadult eb tulajdonos azzal, hogy ott messze lenn délen követte el szörnyű tettét, ahol mások a szokások, mások a bírák, és mások a törvények. Mert ha mondjuk Veszprémben, vagy Kolontár főterén köti ki és üti agyon, netán mártja, és fojtja a Mal Zrt. egyik zagytárolójába a pusztulásra szánt jószágot, minden bizonnyal ma is békében, büntetlenül és zavartalanul éldegélhetne vidéki birtokán. Itt mifelénk ugyanis más a mérce! Itt tíz ember halála, 125 súlyos, sőt maradandó sérülése, ezrek életük munkájának semmivé tétele, a több mint 38 milliárdos anyagi kár, és a felbecsülhetetlen természeti katasztrófa okozása sem üti meg a büntethetőség mértékét. De a főváros szívében, az Astoriánál, a Deák téren vagy a Ferenciek terén négylábú „barátját” véresre verhette, koponyáját, lábát törhette, veséjét lerúghatta, elektromosan sokkolhatta, tonfával üthette, szemeit vadászpuskával kilőhette volna, büntetlenül, mint tették azt 2006 őszén Gyurcsány parancsára a Görény pribékei a szelíd kétlábú nyuszikkal. Bár a hétvégén 120 kizárólag nagyvárosokban prosperáló állatvédő társulat utcai demonstrációja azt bizonyítja, hogy a városi flaszteren sokkal többet kóstál a négylábúak bőre, mint kétlábú társaiké.

Ha az ígéretek nem is, de a reformok működnek. Immáron miniszteriális szintre emelkedett ez az állatkínzás őrület. Maga Fazekas miniszter nyilatkozta, módosítani kell a büntetőtörvénykönyvet, és bűncselekménnyé minősíteni az állatkínzást. Kuncze még a magányos öregeket kirabló, megkötöző, félholtra verő cigány vadállatokat is kimenekítette a számonkérés elől, ezek meg a lovát vesszőző zsokét is sittre vágják állatkínzásért.

És egyáltalán, ki állapítja meg, hogy mi számít állatkínzásnak? Talán a kétlábú, négymancsos, városi pisisek, akik harsányan visítoztak a libatömés ellen, pedig ludat csak a mesekönyvben láttak, ha láttak egyáltalán, akik a külföldi megbízóik zaftos tréningjein kétpofára zabálják az ízletes libamájat? Vagy a sertések jó kedélyéért, a tyúkok aranyéletéért, netán a tehenek kötelező komolyzene hallgatásáért lobbizó idióták?

Az igazi állatvédők tiltakoznának a lakótelepi panellakásokba zárt, nem mozogni, de kinyújtózni sem tudó állatok, sivár emberi sorsra kényszerítése ellen, meg a pincsi kutya, perzsa macskával történő keresztezése, és az ilyen meghatározhatatlan fajok üzleti kitenyésztése ellen. Láttam olyan párnázott kosárban lakó, hetente kozmetikushoz cipelt szobacicát, amely egy kóbor kisegér elől konyhaasztalra menekült, és felpúposított háttal addig ott kaffogatott, míg gazdája el nem távolította, az úgyszintén megszeppent, szürke „betolakodót”. Továbbá olyan, kutyára alig hasonlító, ruhába öltöztetett, ugatni nem, csak vinnyogni tudó, hülyévé dédelgetett „kutyulit”, melyet gazdája nehéz csomagjai mellett a karján hurcolt haza, mert a kis dög teljesen kimerült háromszáz méternyi séta után.

Ezek a lények már nem állatok, hanem beteglelkű emberek perverz vágyait kielégítő, elkorcsosított torzszülöttek. Az állatok úgy tökéletesek, ahogy a Teremtő megalkotta, és a természet megformálta őket, ne akarják már saját elfuserált képünkre alakítani, és gyatra törvények alá kényszeríteni a szabadságra született gyönyörű élőlényeket. Nem tudom mit követett el a lánycsóki ember kutyája, hogy ilyen brutálisan büntette gazdája, de nem hinném, hogy ok nélkül, jókedvében, szórakozásból tette. Persze nem kizárt, hogy érzéketlen, vérszomjas, a kegyetlenkedésben örömét lelő vadember az illető, akit meg kell fékezni! De ideje volna rövid pórázra fogni, és megszelídíteni, az agresszív, környezetét és társait fenyegető, haragot tápláló, az emberi kapcsolatokra képtelen vadakat is. Talán, ha nem csak divatot, meg üzletet látnának az állattartásban, és mielőbb megismernék, és elfogadnák a rabságba vetett egyedek, őseiktől megörökölt ösztöneit, az anyatermészethez való kötődésüket, no, meg a fajukra jellemző viselkedésjegyeket, sokkal kevesebb állatkínzási esetről hallanánk. Falusi atyáim jussán mondom, emberrel, állattal békességben lehet és kell élni.

Csakhogy ehhez meg kell tanulni az állatokkal is, emberhez méltón viselkedni!

 

Szentmiklósi István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>