Kérni nékem nem szégyen…

Kérni nékem nem szégyen…

 

Nagy László gondolatát egy kicsikét átformálva írom soraimat. Tizennégy esztendő során négy év alatt tíz helyen volt a szerkesztőségünk. Legtöbbször mire rendbe hoztuk, kicsit renováltuk, kifestettük, kitakarítottuk a kapott helyiségeket, akkor kellett tovább költöznünk, mert a tulajdonos eladta vagy sokkal több pénzért kiadta az ingatlant. (Szinte természetes volt már, hogy a ráfordított munkadíjat és anyagköltséget soha nem fizették ki.)

A jelenlegi címünkön, az Üllői úton azért maradhattunk immár tíz esztendeje, mert a meggyilkolt Bacskulin József, dr. Kulin Bán lakása hagyatéki per tárgya volt. Bacskulin dr. sok-sok milliót áldozott a magyar kultúra, a magyar ősmúlt feltárására, a magyar-japán rokoni, baráti szálak erősítésére, s így akadt lapunkra is. Felajánlotta az Üllői úti lakását, szerkesztőségi irodának is, hogy használjuk, amíg lapunk él. Szervezte, hogy a szomszédos lakás, amely szintén a tulajdona, legyen a rendezvények helyszíne, illetve a bérház alatt húzódó hatalmas pince megvásárlására is benyújtotta igényét. Sajnos, amikor beköltöztünk az új szerkesztőségi lakásba, három nap múlva kegyetlen módon meggyilkolták Kulin Bánt, s így a tervei is füstbe mentek. A hagyatéki eljárás tíz évig tartott, s bár hiába próbáltunk bármilyen kapcsolatot teremteni a fiával, aki régóta Németországban él, csak az ügyvédjével tudtunk beszélni. A lényeg: elzárkóztak mindenféle egyezségtől, mondván, hogy édesapjuk végakarata, miután csak szerződésbe és nem végrendeletbe lett formába öntve, a fiára nem kötelezőek. Tíz év után véletlenül tudtuk meg, hogy immár lezárult a perek sorozata és a 2 milliárd eurónyi összeg végérvényesen a fiúra szállt, s a magyarországi ügyek intézésével megbízott ügyvéd ezúttal sem volt hajlandó semmilyen kapcsolatfelvételre. A „mi” ingatlanunk, amelyet szintén felújítottunk, fűtést korszerűsítettünk, rendben tartottunk, „eredeti” állapotában aligha ért 5 millió forintnál többet, most fogalmam sincs, mennyi lehet, de nekünk 5 millió forintunk sincs. Nem tudni, mi lesz a sorsunk, hiszen a tudtunk nélkül hívtak össze lakógyűlést, a tudtunk nélkül döntöttek a fejünk fölött is, de az eddigi gyakorlatot ismerve sok jóra nem lehet számítani. A 2 milliárd eurós örökség sem kötelezi a fiút arra, hogy Édesapja végakaratát tiszteletben tartsa, az ügyvédet meg még inkább nem hatja ez meg, tehát arra is fel kell készülnünk, hogy hamarosan ismét új helyet keressünk magunknak.

Ezért is kérem, hogy aki akár csak hasonló megoldást is tud, netán a liberálisoknál és egyéb csepűrágóknál oly gyakori mecenatúra által busásan megfizetettekhez hasonlóan a rendelkezésünkre tudna bocsátani olyan ingatlant, amely a sok hányattatásnak, akár a teljes felszámolásunk veszélyének is véget vetne, segítse munkánkat. Természetesen kizárólag úgy, ahogy Kulin Bán is tette, teljes autonómiát adva, mert a segítség akkor segítség, ha ehhez nem társul olyan kötelezettség, amely a lap függetlenségét veszélyeztetné. Lehet, hogy nincs is semmilyen veszély, lehet, hogy továbbra is maradhatunk, de mi már többször megértük azt is, hogy verőlegény-félék beállítottak és 24 órát adtak, hogy elhurcolkodjunk, ezért szeretnénk elébe menni a hasonló „meglepetéseknek”. Nagy László azt írta, hogy kérni néki nagy szégyen, számunkra nem az, mert nem magánügyről van szó. Az összefogás, a közös felelősségvállalás ne csak a politika síkján, ne csak a „mundér” becsületét védőknél legyen szokás, talán ezúttal rólunk sem feledkeznek el. Itt most nem pénzkuncsorgásról van szó, nem alamizsnát könyörgünk, hanem olyan megoldást szeretnénk találni, amely valóban segítség és nem csak üres szócséplés.

Köszönettel várom javaslataikat, ötleteiket.

Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>