Királyok, herczegek, grófok és mi

Királyok, herczegek, grófok és mi

 

A szent magyar anyaföld hosszú évszázadokon keresztül kizárólag a Szent Korona tulajdona volt. A földbirtokokat a mindenkori uralkodó ajándékozta érdem szerint az arra méltóknak és érdemeseknek, akiknek utódai aztán sorra örökölhették és használhatták azokat. Persze, akik idővel méltatlanná váltak erre a nem kis privilégiumra, azoktól ugyan így el is vehette az uralkodó, de megvásárolni és eladni soha sem lehetett a földet és az azon lévő várakat, jószágokat és jobbágyokat. Ez a nemes idea csírájában már az Aranybullában (1222) is megvolt, de végső törvényi manifesztálódását az 1351-es ú.n. ősiség törvényben nyerte el. A Werbőczy-féle Hármas könyv ennek már csak a megerősítése volt, amely aztán a XIX. sz. derekára a honi judeo liberális emancipációs eszmeáramlat térnyerésének a fő gátjává vált. Így aztán először 1848-ban, majd 1952-ben végleg el is törölték ezt hazánk földjére és népére áldásos törvényt a liberális fiskális Kossuth és nyaka sincs judeo bolsevik Róth Manó bandái. (Bár megjegyzem az addigra már egész Európában kötelező érvényűvé vált jobbágy felszabadítás és így a röghöz kötöttség megszüntetése időszerű és áldásos volt népünkre!) A mostani családi- és baráti jellegű és merkantilis szellemiségű esztelen földosztási cunamit már ravaszul jól nyakon öntötték a fideszes despoták jó vastag, de elég gej édesre sikerült hazaffyas hablattyal, ami annyira átlátszó, hogy őszintén szólva már mosolyogni sem lehet rajta. Szóval, a fent említett szirupos és éppen ezért hányingert keltő hazaffyas szlogenek ellenére valahogy mégis inkább egyre azt kell látnunk, hogy megint sikerült minket totál hülyére venni, olyannyira, hogy most is csak szaladgálunk, mint fing a gatyában. A Soros pénzen kidörzsölődött öltönyös oligarcha sporik aztán nem nagyon izgatják magukat a lelkiismeret furdalással meg egyéb földi dolgokkal, ők úgy vannak vele, hogy majd ezt is megszokjuk! Mint minden más az élet minden egyes területén, ez sem szól másról, mint néhány honi és külföldi csókos milliárdos és persze családtag (naná!) zsebeinek a további gátlástalan töméséről az adófizető nép mérhetetlen kárára – persze. Nekem, személy szerint az a szerény meglátásom, hogy a jó 25 évvel ezelőtti kárpótlási jegyes gengszterváltó bohózat Gecsemané-kertben elvetett gyümölcse mostanra érett be teljesen. Egyszóval, mostanra lett a magyar anyaföld busás hasznot hozó üzleti árucikk tárgyává! Ezt persze meg kellett előznie egy szívós munkával járó, masszív héberes agymosásnak és a tömeges elszegényítésnek is, hogy most a legkisebb ellenállás nélkül lehessen gátlástalanul tovább garázdálkodnia a kiválasztott bugrisoknak. Mivel az EU-ba való erőszakos beléptetésünk után szükségszerűen robbanásszerűen megnövekedtek a mezőgazdasági támogatások is (a föld nagyságától függően), ezért mostanra már óriási üzletté vált ez olyanok számára is, akik eddig kukoricát csak pizzán láttak, de búzatáblát is csak a Rákosi pajtás elhíresült pisilős fotóján. Mivel a Kossuth téri gengszterképző bázis “lakói” ezt már jó előre tudták, így 25 évig más dolguk nem is volt, mint hangyaszorgalommal összelopni a rávalót, meg összebarátkozni a hozzájuk hasonló, megfelelően szarcsimbók potentát elvtársakkal. Most, hogy már minden a spájzban, meg a külföldi adóparadicsomokban csücsül, lehet kaszálni orvérzésig, meg amíg a fejük fel nem robban, mint a Zeppelin-léghajó 1937-ben New Jersey-ben. Most aztán egy új, atomkori nagybirtokos “hűbérúri” rendszer féktelen tombolásának lehetünk szem- és fültanúi, amelyet a narancsos hazaffyak szűk elit köre valósít meg a létező leggátlástalanabb és legpofátlanabb módon. Ezen jávai előemberek közül is magasan kitűnik a “kérges tenyerű” és lábas képű Lőrinc barát, aki már ott tart, hogy egy komplett vármegyét is bitorolhat (egyelőre!), természetesen úgy, hogy nem hogy a NAV, de még a kóbor kutya sem kérdezi meg tőle és a többi hozzá hasonló előembertől, hogy: Ugyan már Ténsuram! Hát kendnek miből telik minderre? Mutassa már meg kend a 25 éves fizetési szalagjait! Na, de hát itt ezt nem lehet – ugye, mert ez egy jogállam és a Fidesz szerint ez a polgári Magyarország, ahol mindenki úgy boldogulhat, ahogy akar, és ahogy tud – már, ha sok a pénze, elég sok a fontos jó barátja és, ha kellően gátlástalan is – persze!

No, de menjünk csak tovább, mert rengeteg a lemaradásom és tele vagyok sztorikkal, úgy, hogy erre iszom is egy pofa sört! Na, itt is vagyok! (I’am here again!) Most hallom, hogy a Fidesz egyik Pelikán Jóskáját (mert sok van ám nekik) a még mindig csak 30 éves Vitézy Dávidkát már most ki is nevezték a majd csak 2018-ban megnyíló Budapesti Közlekedési Múzeum főigazgatójává! Na, most ez a folyton fölfelé bukó, buksza szájú szerencsegyerek úgy önmagában nem érdemelne egy nyomorult sorocskát sem, ha éppen nem az örökbecsű “Tanú” c. film jutna róla állandóan az eszembe, na meg az ahhoz dukáló csodás ’50-es évek káderpolitikája. Ugyanis a mai helyzet dettó ugyanaz! Na, jó, ő még nem volt uszoda meg vidámpark igazgató és nem volt még a Narancskutató Intézet kurátora sem, de zsenge kora és tehetsége ellenére ő is volt már minden, csak éppen akasztott ember meg kétkezi melós nem! Most a nobilis és sokatmondó családfájára inkább nem térnék ki, mert egyrészt azt nagyjából minden tájékozottabb honfitársam ismeri, másrészt pedig hosszabb lenne leírni, mint magáért a nemzetes Sándor Móricz gróf uramét. Hanem ez a páratlan sikertörténet is csak az Orbán-rezsim mérhetetlen gátlástalanságát szimbolizálja sok más mellett, amelybe már belefásulni sincs erőnk és idegzetünk.

De, mielőtt még azt gondolnánk, hogy ez a gyomorforgató eset hazai relációban, a magyar átlagpolgár univerzumában kiveri a biztosítékot -, hát nem kérem! Ugyanis vannak ennél sokkal gusztustalanabb sztorik is, csak nem nagyon pampognak róla, mert már annyira ciki! Itt most konkrétan a hazai cigányság “Main stream”-jének, a pártok úgynevezett dísz cigányainak a féktelen és fű alatt engedélyezett gazdasági tombolásáról beszélek! Az MSZP-s Horváth Aladár és az ugyanolyan rossz arcú töpszli Kolompár Orbán után, már a szintén kívül-belül koromsötét és liliputi Farkas Flóriánról is kiderült, hogy a vér nem válik vízzé, vagy kutyából nem lesz szalonna -, tetszés szerint. A Fidesz dísz cigányáról nem csak az derült ki, hogy erősen terhelt a múltja és hogy folyékonyan hazudott az iskolai végzettségéről (volt már ilyen jobb körökben is!), hanem, hogy a cigányfelzárkóztatásra a markába nyomott több százmillió verejtékes magyar adóforint is szőrén-szálán eltűnt. Hiába, már az iskolában is olyan üzleti érzéke volt, hogy gyufásdobozból árulta a tetveket az osztálytársainak, hogy hazamehessenek! Egészen pontosan nem tűnt el a lóvé, hanem ő és az igen népes családja, na meg a körülötte lihegő, szintén hat elemis (de öltönyös, fuxos) roma cimborái is úgy élhettek éveken keresztül belőle, mint maga Hugh Hefner a Los Angeles-i luxus álombirtokán. Természetesen a hobbit tamil tigrisnek és a többi törzsi vezetőnek ez idáig a dús hajkoronájából még egyetlen haja szála sem görbült meg ezért, de, ahogy az Orbán kegyelmes urat ismerem, nem is igen fog ezután sem! Hiába, na, nincs mit tenni, ők is nagyon szeretnek és tudnak is élni, nemcsak a sápadt arcú gengszter kollégáik! Náluk is azt jelenti a “Norbi up-date” diéta, hogy éjfélig mindent lehet enni meg inni, de utána már csak kaviárt pirítóssal. Meg aztán a mi nagytermészetű Flórinknak olyan nagy a szíve meg a tüdeje, hogy egyetlen levegővétellel képes felfújni egy IFA-belsőt! Úgy, hogy ezt a súlyos köztörvényes bűntettet is játszva le tudja majd slukkolni.

De, hát szabad itt már minden, majdnem mindenkinek. Példának okául a taxis hiénák százai nyugodtan napokra lezárhatják a legforgalmasabb belvárosi főutakat, mert már Budapesten annyian vannak lassan, mint a 10 milliós New-York-ban. Aztán simán megbéníthatják az amúgy is kétségbe ejtő fővárosi közlekedést a buzi menetek és az egészségmániás futó bolondok tömegei is, akik még nevezési díjat is fizetnek érte és a rendszeres birka meneteket még nem is említettem! Aki ebből a nagy liberális álmajomkodás sérthetetlen szentségéből kimaradt az nem más, mint a szegény Sándor Mária, aki tudvalevőleg egymaga harcol a hatalommal az egészségügyi éhbéres rabszolgák jogaiért! Neki az volt a súlyos vétke, hogy tucatnyi társával le merte zárni az egyik hidat fél órára -, figyelemfelhívásként! Amíg a Pityinger Laci (Dopeman) nevű, kigyúrt, here kan cigány röhögve, diadalmasan vonult ki sértetlenül a tárgyalóteremből, mint Mussolini -, addig a szerencsétlen igazáért küzdő éhbéres ápolónőt kétnapi közmunkára ítélték tettéért a mínusz 10 fokos hidegekben! Ehhez még csak annyit fűznék hozzá kavargó gyomorral, hogy nemrég volt alkalmam megtapasztalni, hogy valójában milyen emberfeletti munkát is végeznek a mi éhbéres és végtelenül kizsigerelt egészségügyi dolgozóink! De, hát, mint azt tudjuk és látjuk, itt ne keressünk igazságot, mert az valahol odaát van!

Végezetül van ám még egy csemegém, amit a világért sem hagynák ki, mert az egyenesen az egyik liblingemmel kapcsolatos, akinek olyan a hangja, hogy hegeszteni lehetve vele a víz alatt! Ki is lehetne az más, mint a jó öreg Heller rebbe, akinek olyan nyúlszája van szegénynek, hogy ha megfognánk az egyik lábát, még az is szerencsét hozna. No, de a lényegre térve, a derék rágcsáló arcú matróna szerint nincsen abban semmi kivetni való, hogy a nagytermészetű, unatkozó és kiéhezett lófarkú afrikai és ázsiai hordák férfi falkái halomra erőszakolják és rabolják az őket befogadó és etető európai országok őslakós női populációját! A rendkívül megértő és melegszívű, vér kommunista, héber matuzsálem asszony szerint így volt ez minden háború, vagy nagyobb helyi felfordulás (anarchia) esetén, amikor a harcokban megfáradt hadfiak oldani akarták a bennük felgyülemlett feszültséget és a fiatal korral járó tomboló nemi hormonokat is – ki kellett adniuk magukból! (Magyarul végig kellett hágniuk minden létező élőlényt!) Nos, őt ismerve ezek után másra már nem is tudok gondolni, mint, hogy fénykorában (amikor hamvas volt és üde) a jó példával elől járva szimpla humanitárius alapon, nemcsak a partizán elvtársainak áldozta fel magát önzetlenül a nemes cél érdekében, hanem bizony a keletről ide bezúduló milliós ázsiai horda szükségben szenvedő egyedeinek is! (Mondatai után persze az sem kizárt, hogy kölcsönösen meg voltak egymással elégedve!) Na, Béláim! Most itt nem az baj, hogy ő rebbesége ilyeneket tud kisziszegni a nyúlszáján, mert már megszoktuk tőle. Az se baj, hogy olyan szegénynek a gyomra, mint a gumicsizma – tu. nem engedi be a vizet! De, még az se baj, hogy olyan ütős páleszt szeret inni a lelkem, hogy már ivás előtt is hánynia kell tőle egy keménykötésű szénbányásznak! Hanem az már igen is nagy gebasz, hogy ő és a hozzá hasonlók százezrei addig elélnek a nyakunkon a legnagyobb egészségben, luxusban és nyugalomban, mint a Galápagosi óriásteknőcök! Na, ez a mi egyik legnagyobb bajunk és a vesztünk is egyben!

 

Horváth András

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>