„Kit anya szült, az mind csalódik végül”

„Kit anya szült, az mind csalódik végül”

 

Milyen egyszerűen és mégis milyen örök érvényű fájdalommal fogalmazta meg József Atilla az anya-gyermek kapcsolat legmegfoghatatlanabb pillanatát; az Édes elveszítését, amelyet bár, mint az élet „rendjét” tudomásul kell vennünk, de elfogadni mégis nehéz vagy tán lehetetlen is. Hiszen az embert nem tanították meg nemhogy az elmúlás földolgozására, de az életre, az élet értelmére sem, így hát csak úgy „vagyunk” a nagyvilágban, kiszolgáltatottan, árván, mivel előbb-utóbb mindannyiónkra ez a sors vár. Az, hogy el kell engedni a szeretett Édes kezét, hogy immár egyedül kell tovább menni azon az úton, amelyen egykor volt, aki fogta a kezünket, segített, vezetett, s elkapott, ha megbotlottunk, emberi sorsunk. Nem véletlen az sem, hogy akkor, amikor az Édesanyákat köszöntik, május első vasárnapján, a magyarok „Édesanyját” szándékosan felejtetik ki sokan, mert a világ hatalmasai a mai napig nem tudnak mit kezdeni a Világ Győzedelmes Királynőjével, a Magyarok Nagyasszonyával, az Istent szülő Boldogságos Szűzanyával, kinek a neve hallatán is sokan összerezzennek. Az sem véletlen, hogy több mint egy évszázada ünnepeltetik az anyák napját, ahelyett, hogy minden nap egyben az Édesanyák napjává nemesedhetne. Az anyák napja így keveset mond. Szívhez szólóan, valóságos érzéseket kifejezve csupán magyar nyelven lehet kiejteni e szót: ÉDESANYA, hiszen az anyaság és az édesanyaság nem ugyanazt jelenti. Mert anya bárki lehet, de édesanyává csak azok válhatnak, akik nem csupán a szívükben, hanem lelkükben is édesanyává szentültek. Különösen napjainkban, amikor a sátáni erő uralkodik Földünkön, igen nehéz Édesanyává lenni. Elsősorban nem is a megélhetéshez, a felcseperedéshez fontos dolgok előteremtése miatt, bár ez sem lényegtelen, kiváltképp napjainkban, ebben az elembertelenedett, mammont imádó világban, hanem mert e XXI. századi létben az anyai szeretet az, amely a legcsekélyebbet is jelenti a világ dolgainak irányítói körében. Mert ahol gyilkológéppé silányított katonának, golyófogónak, rabszolgának, perverz aljasságok kielégítőjének, vagy üresfejű szolganépnek, anyagyilkosnak és hazátlan „világpolgárnak” képezik csak ki a jövő reménységeit, Isten ajándékait, ott az anyaszív minden nap egy kicsikét meghasad, s gyakran idő előtt bele is hal a megpróbáltatásokba. Ma, amikor a milliárdosok tobzódásakor Csonka-Hazánkban is minden második kisgyermek éhezik vagy a silány, mérgezett és a jó ég tudja milyen rákkeltő, adalékanyaggal meghamisított tápláléknak sem nevezhető kotyvalékból cseperedik fel, akkor álszent módon ne köszöntgessék az Édesanyákat. Ma, amikor az abortuszt még mindig törvényileg engedélyezik, s az elmúlt fél évszázadban 8 de bizonyítottan legkevesebb 6 millió parányi kis életet kapartatnak el a keresztény értékeket hazudó politikusi bűnbanda hozzájárulásával, akkor megint csak fölösleges bármit mondani. Egy olyan világban, amelyet a mai kor aljas hitszegői, az emberiség élősködői teremtettek, elgondolkodtató az, ami napjainkban is megtörténhetett. Egy érettségi előtt álló tizenéves fiatalembernek az legyen az egyetlen kitörési pontja, hogy mások életét elvéve szerezzen pénzt! Mert a mocskos televíziós műsoraik, az internet, a hitet és erkölcsöt messze elhazudó oktatási rendszer ezt sugallja a ma ifjúságának! Ahol a felnövekvő ifjúság több mint fele hazát elhagyó, hontalanként képes a jövőjét „megvalósítani”, ahol az azonos neműek ocsmány vircsaftja lassan már kötelezővé lesz, a szingli létforma pedig már rég a legünnepeltebb, s lassan megvetendő – még jó, hogy nem büntetendő – bűnös kapcsolatnak fog számítani a házasság, a családi összekapaszkodás, bizony ott álszent, hazug minden, ami a politikusok szájából kihullik. Nem, az Édesanyáknak nincs szükségük arra, hogy az év egy napján hozzájuk vágjanak néhány hazug jelmondatot, szlogent, a Közel-Keletről repülővel idehordott, drága pénzért kínált fonnyadt virágokat, mert hisz azért találták ki már azt is, hogy a réten, erdőkben tilos a vadvirág szedése, hogy gyökereinktől teljesen elszakítsanak bennünket. Nem azt mondják, hogy a vadvirág gyökerének kitépése büntetendő, hanem, hogy le sem szabad szakajtani, habár a le nem szedett virág gyökere satnyul, s egy idő után meddővé is lesz. S ilyen meddővé válik anyaföldünk, anyanyelvünk is, ha nem gondozzuk, ha nem szeretjük, ápoljuk, mint ahogy a kislányokat sem arra nevelik, hogy az élet értelme, személyiségük kiteljesedése az anyaságban, a család összetartásában élhető csak meg. Pedig egykoron minden kislány még az anyaságról álmodik, s minden kisfiú édesapa szeretne lenni, olyan, mint amilyen Édesanyja, Édesapja. De ma már alig látni boldog családi modellt, ahol az apa apa lehet és az édesanya valóban édes anyja az övéinek. S itt elsősorban nem az anyagiak számítanak, hanem a társadalmi háttér, a megbecsültség, a körülmények, amelybe az új kis jövevény megérkezhet. Mert egy hazug világban, ahol az sem igaz már, amit kérdeznek, a gyermek is részesévé válik e közegnek. S ahogy József Atilla is figyelmeztetett, a csalódásba vagy így, hogy tudomásul vesszük a megmásíthatatlant, vagy úgy, hogy ki-ki maga próbál csalni, bizony mindannyian belehalunk. De mégsem mindegy, hogy mit hagyunk magunk mögött. Mert azt, ami ma van, talán még nagy költőnk legrosszabb rémálmában sem gondolta volna, pedig közismert, hogy József Atilla igen csak szegény, a legszegényebb világból nőtte ki magát. De az anyagi szegénység soha nem jelentette a lélek elsivárosodását. Ám most, amikor érettségi előtt álló fiatalemberek lelke ilyen kiüresedetté, ilyen gyilkos szennyel megrakottá vált, bizony el kellene végre gondolkodnia mindenkinek, hogy arányos-e minden így, ahogy van?! S e sok here pimasz pedig, akik mindezt előidézték az utóbbi évtizedek tolvajlásaival, hazudozásaival és hazaárulásukkal, hagyjanak fel a hamis szónoklataikkal, s ha maradt bennük még valamennyi emberi érzés, akkor hátralévő éveikben azon szorgoskodjanak, hogy az Édesanyáknak minden napjuk valóban anyák napja legyen. Ha erre képtelenek, álljanak félre és segítsék, hogy ennek a sokat szenvedett Kárpát-Hazánknak végre olyan vezetője lehessen, aki képes e nagy családot ismét úgy összetartani, hogy a sok-sok könnyet legalább gyermekeink szeméről le lehessen törölni. A világ ma már annyira elkorcsosult, olyan rossz irányba ment, hogy csak két út állhat előttünk: vagy félreállnak a tengernyi kínt előidéző bűnösök és hagyják, hogy esély legyen a bajok orvoslására, vagy ha nem, akkor bizony együtt pusztul minden, mert Földanyánk tűrőképessége is véges.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>