Kiűzetve az Édenkertből 10. – A vadász és a zsákmány

Kiűzetve az Édenkertből 10.

A vadász és a zsákmány

 

Nimród, a hatalmas, az égi vadász megértéséhez elengedhetetlen a vadászat, mint emberi tevékenység vizsgálata. Vitathatatlan ugyanis, hogy az örökség része az a tevékenység maga is, amivel kapcsolatban kiérdemelte Nimród a Bibliában róla szóló emlékező sorokat.

Lexikális meghatározás szerint a vadászat azon tevékenységek összességét jelenti, amely a vadállatokkal való foglalatosságokat összegzi, beleértve a vadgazdálkodást, a vadvédelmet, az állatok gondozását, elfogását, elejtését. A vadászattal foglalkozó szakembereket vadásznak nevezzük.

Manapság a köznyelv a vadászaton általában azon tevékenységet érti, melyeket az állatok elejtése vagy elfogása érdekében folytatnak, húsuk vagy más részeik megszerzése, kikapcsolódás, szórakozás, valamint kereskedelem céljából. Vadásznak nevezhető ilyen módon a vadgazdálkodással foglalkozó szakember, de hozzá hasonlóan szintén vadásznak nevezik a vadakat kikapcsolódásból, szórakozásból kilövő azon civil személyt is, aki rendelkezik hivatalos vadászengedéllyel.

A dolog lényegének megragadását az eredmény oldaláról kíséreljük meg, azaz, a zsákmányt vizsgáljuk meg, mint a megszerzésére irányuló emberi cselekedet végső (?) értelmét. Miért kell, mire jó az elejtett vad?

A vadhús megszerzése, mint tevékenység, végigkísérte az iráni kultúrkörből származó népek egész történelmét. Az egyszerű táplálkozásnál sokkal komolyabb jelentősége volt, adott helyen és időben egészen különleges jelentőséggel bírt a vad és az ember egymáshoz fűződő viszonya. Rangot adhatott egyes embereknek a puszta tény, hogy joguk, avagy lehetőségük van a vad elejtésére. Önálló, különleges szertartások kapcsolódtak magához a vadászathoz – túlzás nélkül mondhatjuk, hogy már-már mágikus jelentőségre tett szert a vad, a vadász – és kettejüket összekötő cselekmény – a vadászat.

Mára ezen kapcsolódó, szakrális összefüggések tulajdonképpen teljesen kivesztek a tevékenységből, bár a felszínen, a külsőségekre korlátozódva, a nyomaik még itt-ott fellelhetőek.

A vad húsának a jelentősége is teljesen visszaszorult, aminek legfőbb oka a ritkaságában és a drágaságában található meg. Kevesen és ritkán engedhetik meg maguknak, hogy vadhúst fogyasszanak. Kevesen és kevesek ismerik az elkészítésének, fogyasztásának ősi fortélyait.

Sokan és tévesen gondolják viszont, hogy a vadhús is csak egyfajta hús, és pótolható a haszonállatok húsával. Kalória tekintetében talán igen. De más szempontokból viszont egyáltalán nem.

A vadhús a legegészségesebb és legízletesebb ételek alapanyaga. Kezdjük azzal, hogy az élet fenntartásához szükséges energiát, a fentebb említett kalóriát, élettanilag kedvezőbb megjelenésben szolgáltatja, mint a haszonállatok húsa. A nélkülözhetetlen zsírok jótékony formában, arányban és eloszlásban vannak jelen a vadak húsában, nem úgy, mint a hízlalt állatokéban. Az ásványi anyagokat és vitaminokat megfelelő mértékben tartalmazza a vadak szervezete. Az őzhús nagyságrendekkel több B1-vitamint tartalmaz, mint a marhahús.

Korábbi írásunkban kifejtettük már, hogy a kalória-hozamra folytatott növény- és állatnemesítések eredménye az lett, hogy a termesztett növények, illetve tenyésztett állatok szervezete már csak nagyon kis koncentrációban tartalmazza ezeket az esszenciális anyagokat. A vadak ezzel szemben nem estek sem a fajta- sem a takarmánypolitika áldozatává, így az ő szervezetük a sok ezer évvel ezelőtti összetételt mutatja még ma is. Fogja is, mindaddig, míg az emberi tevékenység ki nem rekeszti életükből a természetest.

Különösen az ásványi anyagok felvétele szempontjából fontos körülmény, hogy a megfelelő koncentrációban jelen lévő anyagok megfelelő vegyülettípusokban találhatók meg. Példának okáért: a vadak respirációja nincs visszafojtva, ezért – a sejtlégzést is beleértve – megfelelő mennyiségű légző-enzim (oxidációs enzim) képződik szervezetükben.

A vadnyúl húsában például sok felvehető foszfor, kalcium és vas van.

Az ember nyilvánvalóan nem szénhidrátok-fehérjék-vitaminok-ásványi anyagok céltudatosan összeállított turmixát akarja fogyasztani, hanem csak egy jót szeretne enni. Ahogy a zsákmányát űző ragadozót sem tudományos megfontolások hajtják az áldozat nyomában, hanem csak az évmilliós ösztöne.

Őseink komplex technológiákat dolgoztak ki a vadakkal kapcsolatos minden tevékenységre, a szaporodásuk elősegítésétől, az ételek elkészítéséig. A természetes élőhelyek területének visszaszorulásával az vadak létszáma is erősen megcsappant. Ahogyan az étkezési kultúra perifériájára szorultak, úgy kerültek ki az emberi ismeretanyagból is. Kis híján elfeledtük őket, és mindent, ami velük kapcsolatban az életünk minőségének javítását szolgálná.

Pedig az 1950-es években az Élet és Tudomány folyóirat még lelkendező cikkben méltatta a háztáji gyöngytyúk tartásának népgazdasági jelentőségét. A lefojtott gyöngyösöket, csak úgy tollban, feldolgozás nélkül szállítottuk ki Nagy-Britanniába. Elsősorban a vadászati tilalom időszakában volt nagy kereslet a magyar gyöngytyúkra. Egészen nyilvánvaló, hogy mind beltartalmi, mind pedig élvezeti értékében ez tudta pótolni az ottani vadászok asztalán az átmenetileg tiltott vadak húsát.

Az is nyilvánvaló, hogy a tehetősek vadásztak ott is – csak nekik tűnt fel, hogy vadászati tilalom van. Egészséges étrendjük fenntartásáért ők voltak képesek áldozni a tollban fojtott magyar gyöngytyúkra.

Ők, a tehetősek. Alkalmasint hatalmasok.

Akik megtehették, hogy ne a divatot kövessék, hanem a hagyományt.

Ami a vadak húsának fogyasztását írta elő nekik.

A hatalmasok pedig sok mindent megtettek a történelem folyamán a vadhús birtoklásáért.

De erről a következő írásban szólunk majd.

 

Kucsora István

 

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>