Kiűzetve az Édenkertből 13. – Háború a természet ellen

Kiűzetve az Édenkertből 13.

Háború a természet ellen

 

A természetes életmód visszaszorult tehát az emberiség életében. Mivel a természettel összhangban élő népek értelemszerűen kevesebb tárgyat birtokolnak, mint az urbanizálódott vetélytársaik, az anyag háborújában egyre-másra veszítettek, s az idők folyamán egyre inkább a háttérbe szorultak, ha meg nem semmisültek. Velük együtt szorultak háttérbe az ősi tudás értékei is. Ma már csak elszigetelődött életközösségekben, a civilizáció által nem átformált életmód, életvitel mellett lehet viszonylag eredeti formájában megtalálni a szellemi örökség egy-egy mozaik-darabkáját. Az urbanizált nomád népek (így a magyarok is) ősi tudása átértelmeződött, felülíródott, vagy teljesen elveszett.

A civilizált emberiség, olthatatlan birtoklási vágyától vezérelve, a Föld mind nagyobb hányadán kezdett a természeti kincsek határtalan mértékű, végzetes kiaknázásába. Manapság ezt hívják fejlődésnek. Ami, a birtokolt tárgyak mennyiségének tekintetében – mint növekedésben – igaz is lehet. Ma ezerszer több tárgyat birtokol egy ember, mint száz évvel ezelőtt. Látjuk viszont, hogy a boldogsághoz nem jutottunk közelebb.

Az emberek általában azt gondolják, hogy csak a fosszilis ásványkincsek tekintetében zsaroltuk le Természet-édesanyánkat. Pedig a megújuló erőforrások – különösen az élelmiszerek – vonatkozásában is állandó, mondhatni erőszakos elbirtoklásban vagyunk a természetes állapothoz képest.

A termesztett növények, tenyésztett állatok sorsáról írtunk már korábban. Csak emlékeztetőül: az ember nemesítési törekvései az irányba terelik a mesterséges kiválasztást, melynek végén egyre nagyobb kalóriahozamot biztosító variánsok maradnak benn a gazdálkodásban. A kalória-többlet a növekvő deponálásból, végső soron a sejtlégzés, a metabolikus anyagcsere visszaszorításából finanszírozható. A táplálkozási lánc csúcsán elhelyezkedő ember pedig – Hippokratész megállapítása szerint – az lesz, amit elfogyaszt. Sejtélettana osztozni fog a táplálékként felhasznált élőlények sejtélettanában – azaz a sejtlégzése, ezáltal a sejtszintű energia-termelése drasztikusan lecsökken. Az elfogyasztott táplálék deponálódik, sok egyéb tünetcsoport mellett, a felesleges testtömeg-növekedés lesz jellemző rá.

Érdemes megfigyelni a háziállatok egészségi alakulását e tekintetben. Mi arra az eredményre jutottunk, hogy a táplálkozási szokások felül is írhatják a genetikai hajlandóság által determinált élet-kilátásokat. Egy alomból származó, más gazdáknál élő kutyák és macskák esetében megfigyeltük, hogy azok az egyedek, amelyek csak „gyári” táplálékot (konzerv, száraz takarmány, stb.) fogyasztottak, sokkal hajlamosabbak voltak a „civilizációs megbetegedésekre” (elsősorban tumorra), mint azon testvéreik, melyek a természetes, ragadozó táplálkozást is gyakorolták (pl. rendszeresen egerésző macskák). Kézenfekvőnek tűnik a következés: a nem természetes táplálékból hiányzik egy vagy több olyan dolog, mely az egészséghez nélkülözhetetlen. (Esetleg a mesterséges étel tartalmazhat olyan összetevőket, amelyekre nincs szüksége az állatnak.)

Az is nyilvánvaló ezek után, hogy a denaturálódó táplálkozásra áttérő ember genetikája sem tudja érdemben lekövetni ezt a (biológiai értelemben) hirtelen változást. Nem tökéletes az alkalmazkodásunk a magunk által megváltoztatott környezeti feltételekhez.

A helyzetet bonyolítja és súlyosbítja, hogy a régen közhasználatban állt fajokat újakra cseréltük ki. Ennek eklatáns példája a burgonya termesztése. A napóleoni háborúk idején, a császár vezette be, mert magasabb hozamával, hatékonyabb kézimunkaerő-felhasználásával alkalmasnak látta a Franciaországtól távol harcoló seregek élelmezésének biztosítására. (Ne feledjük el, hogy a seregben sokan harcoltak, akiknek a mezőgazdaságban kellett volna férfimunkát végezi. Kaszáláshoz férfierő kellett, krumplit szedni a gyerek is tud.) Napóleon veresége után Ausztria is napirendre tűzte a burgonya köztermesztését, mert az éhínségek elkerülésének eszközét látta benne. A kibontakozó korai kapitalizmusnak pedig olcsó ipari munkaerőt biztosított, egyrészt, mert férfierőt szabadított fel az agráriumnak, másrészt, mert a kalászosoknál magasabb kalória-hozama miatt olcsóbbá tette a megélhetést, városon is.

Ma sokan úgy gondolják, hogy tradicionális ételünk a krumpli. Pedig csak 200 éve fogyasztjuk. Ez 8-10 nemzedékváltásnyi idő. Szempillantás a Történelem nagy filmjében. Legtöbben nem is foglalkoznak azzal, hogy az amerikai indiánok miért nem hasznosították a növényt. Ostobák lettek volna? Aligha. Mivel azonban veszítettek az anyag háborújában, hajlamosak vagyunk fejletleneknek tartani őket. Elfeledve piramisaikat, templomaikat, városaikat…

De nem csak a burgonya épült be nélkülözhetetlenül a táplálkozásunkba. A szója is lassacskán azzá vált. Előbb a takarmányiparban, majd a humán felhasználás terén is. Azután, kb. 60 évvel ezelőtt, megkezdte térhódítását a margarin. Talán már nem is meglepő, hogy ez az élelmiszer is hadi fejlesztés eredményeként került az asztalunkra. A II. világháború német katonáinak élelmezésére fejlesztette ki a Harmadik Birodalom. A megfontolás ugyanaz volt, mint Napóleon és a burgonya vonatkozásában.

Bárki átgondolja az elmúlt 30-40 év otthoni étkezési szokásainak változását, több, ehhez hasonló „újdonságot” talál a maga környezetében is.

Nyilvánvaló, hogy az éhezés elkerülésére ideig-óráig sikerrel alkalmazhatóak ilyen megoldások. De hosszú távú hatásait csak hosszú távon tudjuk felmérni ezeknek. Mi azt gondoljuk, a felmérés ideje elérkezett.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>