Kiűzetve az Édenkertből 18. – Szemét helyzet

Kiűzetve az Édenkertből 18.

Szemét helyzet

 

EU-adatok szerint 2008-ban a 27 tagállam összes polgárának átlagában (csecsemőtől az aggastyánig), minden egyes polgár 164 kg csomagolóanyagot dobott ki. A szemétre került egyutas csomagolások túlnyomó többsége műanyag eredetű. Vitán felüli, hogy civilizációnk egyik legvisszataszítóbb jelensége a mérhetetlen mennyiségű nylon-szemét. Vannak, akik egyenesen a Föld rákjának tartják ezt a hekatombát.

Valamit kezdene kellene vele!

Elindul az okoskodás, sok töprengés, öntömjénező sziporka után egyszer csak valaki előáll a világot megváltó ötlettel: együk meg a szemetet is! Nem vicc! Ahogyan a korábbi olvasmányainkból kiderült, a svábbogár és a medúza ellen is hasznosnak találták ezt a módszert. Ha nem bírnak el vele, egyék meg! – hangzott a javaslat. Most valakik a szemétre nézve is ezt találják megfelelő eljárásnak.

Egészen pontosan arra gondolnak, hogy a csomagolóanyagokat ehető anyagokból kellene előállítani. Ebben a korszakos, úttörő fejlesztésben az első fecskék között említik a brazil Bob’s éttermet, mely a hamburgereit ehető papírba csomagolta. A megoldásban azt tartják zseniálisnak, hogy a vendégnek nem kell kicsomagolnia a hamburgert ahhoz, hogy megegye! Sajnos, ez nem vicc! Itt tartunk!

Nem azt kérdezték meg, hogy egyáltalán miért kell becsomagolni azt a szerencsétlen gyorséttermi kosztot! Miért nem ül le a nyomorult vendég, és miért nem nyugodtan, tányérról eszi meg az amúgy sem túl fejedelmi fogást? Hova fut vele, mint tyúk a gilisztával? Ha leülne, és ember-módra, asztalnál, tányérból étkezne, nem keletkezne csomagolóanyag-hulladék. Ahogyan gyomorfekély sem, a futtában, sietve bekapott ételtől. De nyilván ez a megoldás faluvégi, primitív, sem csavar, sem haszon nincs benne. Ezért ehető papírba csomagolják a hambit, s vígan lehet rajta rágódni, úton-útfélen.

E zseniális megoldás azután meglódította mások kreativitását is. 2013-ban David Edwards amerikai feltaláló előállt a WikiCells névre hallgató, ehető csomagolóanyagával. Állítása szerint az anyag a szőlő héjára hasonlít, bármilyen étel vagy ital beburkolására alkalmas, s miután elvégezte feladatát, megehető. Többségében növényi alapanyagokból készül, de azért minimális mennyiségű kémiai polimert (kitozánt, alginátot) azért tartalmaz.

Gondolkodjunk el most egy kicsit a csomagolóanyagok szerepéről és szükségességéről! Másképpen fogalmazva: próbáljuk meg elvégezni az élelmiszeripari csomagolás funkció-analízisét.

Elsődleges funkciója – közegészségügyi szempontból – mindenképpen a termék megfelelő higiéniai szinten tartása. Azaz, az emberi fogyasztásra szánt táplálék megőrzése az élő és élettelen szennyeződésektől. Ipari és kereskedelmi megközelítésben a csomagolás legfontosabb feladata a termék szállításának, manipulálásának, elszámolhatóságának megkönnyítése. Marketing szemüvegen keresztül nézve a legfontosabb rendeltetése a figyelem felkeltése, az eladhatóság növelése, a szükséges alapinformációk közvetítése. A csomagolásnak, a maga látványosságával, úgy kell vonzania a potenciális vevő tekintetét, mint virágnak a rovart. Abszolút lesarkítva, ezek a termék-burok fő funkciói.

Most azt kellene megvizsgálnunk, az ehető csomagolással megmaradnak-e ezek az alapértékek?

Nyilvánvaló, ha az ehető burok alkalmas a nem mérgező (!) festék hordására, akkor a marketing-funkciót elláthatja. Ipari-kereskedelmi szempontból már szorosabb a helyzet, ugyanis csak olyan ehető anyag használható fel, amelynek alakmegőrző képessége nem rosszabb a nem ehető versenytárs ezen képességénél. Vagy csak olyan termék csomagolható bele, mely önmagától is megőrzi alakját. Következésképpen, ha gyenge a csomagolás falszilárdsága (ami valóban emészthető anyagnál szinte bizonyos), akkor az amorf vagy folyékony élelmiszerek csak úgy csomagolhatóak bele, mint a zacskós tej. Ez már egy szűk keresztmetszete a zseniális ötlet felhasználhatóságának.

Elértünk a közegészségügyi szempont vizsgálatához. A termék meglehetősen sok kézen és utazáson, átmeneti tároláson megy keresztül, mire a fogyasztó birtokába kerül. Majdnem biztosra veszem, hogy senki épeszű ember nem nyalogatta még körbe a tejfölös kupát vagy a kakaós zacskót, mielőtt a terméket elfogyasztotta volna. Utána sem teszi ezt meg senki. Az ehető csomagolás elfogyasztásával pontosan ezt cselekedné. Minden élő és élettelen szennyeződést a gyomrába tuszkolna, amivel a termék élete során találkozott. Nyilvánvaló, hogy ez, így, marhaság. Ha mégis ragaszkodnak hozzá, hogy rendszerbe állítsák, akkor újabb eljárásokat kell kieszelniük, hogy a fertőzésveszélyt elkerüljék. Most adunk egy-két ötletet nekik, hátha hamarabb rájönnek a megoldásra. Nagyon drágán (a beszállító cégek nagy örömére) meg lehet teremteni a csíramentes, labor-tisztaságú gyártás, szállítás és forgalmazás körülményeit. Ebben az esetben nem csak az érintett személyzet, de a vásárló közönség is szkafanderben közlekedik a bevásárló központ gondolái között. Mondjuk, hogy ez a távolabbi jövő – a gazdaságot fellendítő, kecsegtető kilátásokkal. Keressünk olcsóbb megoldást! Fejlesszünk ki ehető csomagolást sterilizáló, emberbarát tisztító- fertőtlenítő szereket! A városok megfelelő pontjain építsünk szökőkútként is funkcionáló zacskómosó helyeket! Szép is lesz, jó is lesz! Ha ez sem tetszik, van egy sokkal kézenfekvőbb megoldás: az ehető csomagolást burkoljuk be hagyományos műanyagokkal. Az alap-problémát ugyan nem oldjuk meg ezzel, de legalább tiszta marad az ehető zacsi. Lesz nagy öröm mindenkinél, aki hasznot akar húzni belőle!

Létezne viszont valódi megoldás a műanyag-csomagolóanyagok visszaszorítására, anélkül is, hogy az embereket zombivá tennénk. Például, ha kötelezővé tennék a betétdíjas göngyölegeket, mindenütt, ahol annak értelme van. Magas betétdíjjal, hogy senki ne dobálózzon a kiürült flakonokkal. Hogy ez többlet-munkát adna a gyártóknak? A fogyasztó is egyre többet küszködik, mire a pénzéhez jut, amiből vásárolhat. Ha az eldobható csomagolás értékét nem vennék ki a termék árából az nagy részben fedezné a gyártás esetleges költség-növekedését, és nem járna együtt áremelkedéssel.

Esetleg mi lenne akkor, ha a fogyasztó maga is törekedne arra, hogy természetes csomagolásban szerezze be alapvető élelmiszereit? Például a krumplit, hagymát, zöldséget? A kis műbőr szatyorral sokszor meg lehet fordulni az üzlet és a lakás között, mire elvásik. Ja, hogy kényelmetlen otthon pucolgatni a krumplit, ahelyett, hogy a nylonzacskóból csak beleöntenénk a forró zsírba?

Lehet. De az elkorcsosult, degenerált gyermekekkel orvoshoz futkosni a megmérgezett Föld hátán – szintén nem lesz kényelmes napi program.

 

 

Kucsora István

 

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>