Kiűzetve az Édenkertből 5. – Nimród apánk?

Kiűzetve az Édenkertből 5.

Nimród apánk?

 

„Én az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finn-ugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát.” – nyilatkozta állítólag 1877-ben Trefort Ágoston, miniszter, az Akadémia akkori igazgatója. Azért jelezzük, hogy „állítólag, mert természetesen, olyan vélemények is vannak, miszerint ez a kijelentése hamisítvány. Ezt eldönteni nem tudjuk. Annyit tudunk csupán, hogy az elmúlt 140 évben megrogytak a finnugor elmélet bástyái. A legújabb genetikai vizsgálatok sem támasztják alá valódiságát. Ahogy a kiegyezés előtt nyoma sem volt ennek az elméletnek, eljöhet az idő, hogy nyoma sem maradjon.

Az idézet morális tartalmára reagálva csak annyit jegyeznénk meg, hogy a rokonainkat ugyebár születéssel kapjuk. Rokonságunk tehát Istentől rendelt kapcsolat. A barátainkat pedig magunk választjuk meg. Ha e két kapcsolati kategória nem fér össze egymással, az bizony kellemetlen. Embere válogatja, hogyan oldja fel ezt a konfliktust. Egy biztos: véreink megtagadásával nem lehet új családra szert tenni. Oda születni kellett volna. Származásunk tagadásával önmagunkat tagadjuk ki az isteni elrendelésből. És bizony, nagyon magunkra maradunk…

Fontos-e egyáltalán, hogy kik a rokonaink, honnét származunk? A szkeptikusok szerint ez egy teljesen felesleges adalék a jelenhez, nem számít, nem érdekes. Csak az az érdekes, hogy éppen most mi van. A múltba nézni, a múltban élni pedig ostobaság.

Ez egy nagyon praktikus felfogás, csak éppen az ősök tisztelete hiányzik belőle. Tiszteld atyádat és anyádat, azért, hogy meghosszabodjanak napjaid a földön, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked. – írja elő a negyedik parancsolat. Aki tudatában van annak, hogy Isten nem az idő rabságában létezik, mint mi, a teremtményei, az pontosan érti ebből, hogy a parancsolat nem csak a szüleinkre vonatkozik, vagy azokra a felmenőkre, akikről saját vagy családi emlékeink lehetnek. Mivel az Úr előtt ezer év is csak annyi, mint egy pillanat, e parancsa is időtlen. Minden ősünkre vonatkozik, akik nélkül ma nem élhetnénk a földön. A hazában, amit Isten rendelt nekünk.

Ha ilyen összefüggésben vizsgáljuk meg Trefort Ágoston kijelentését, megállapíthatjuk, hogy az európai rokonság keresése, az ázsiai megtagadása közben, valóban eljutottunk odáig, hogy Isten megelégelje a szülők iránti tisztelet hiányát. Bő negyven évvel az idézett mondás után elfogytak nemzetünk napjai a földön, amit Isten hazánknak rendelt. Elveszett az egykori Magyarország, mégpedig azok keze által, akiknek imponálandó, európai felmenőket kutattak vezetőink, ha igaz volt törekvésük, ha nem. Az csak adalék, hogy Kárpát-hazánk 2/3-át veszítettük el éppen. Gilgames-Nimród 2/3 részben volt isteni, s 1/3 részben csak ember. Hát, ha így nézzük, az ősök megtagadásával éppen az isteni hányadot veszítettük el a hazából is…

 

A Parancs megtartásán túlmenően miért lehet még fontos az ősök tisztelete?

Mert ők már bizonyítottak. Nyilvánvalóan tudtak valamit, ami szükséges volt ahhoz, hogy túléljék saját koruk kihívásait, tovább növesszék az Életfa ágait, házat, hazát teremtsenek és tartsanak fenn a mégoly nehéz körülmények között is.

Tudjuk, hogy a tanulás alapja a szelektív emlékezet. Azaz, bármilyen furcsa is, de csak feledés árán tanulunk. Az a nem mindegy, hogy mit feledünk, s a helyére mit tanulunk meg. Ha értékes tudást feledünk, hogy a helyére haszontalant, hazugot vagy feleslegeset tanuljunk meg, menthetetlenül elveszünk. Ám ha fordítva tesszük, azaz értéktelent feledünk, értékeset tanulunk, esélyt kapunk a fejlődésre. Mindenféle vizsgálat nélkül kidobni tehát az ősök tudományát, olyan pazarlás és bűn, ami vissza fog hullani ránk.

Mindezeken túlmenően nem elegendő csak azt tudnunk, hová tartunk. Legalább ennyire fontos annak ismerete is, honnét jövünk. Mert csak e kettő ismeretében tudjuk megállapítani, hol is vagyunk éppen.

 

Ősapánk-e hát a legendák Isten-királya, Nimród? Nimrud, vagy Ménrót – ki hogy ismeri a nevét.

 

Ha írásos nyomát kutatjuk, egyértelműen a geszták felé kell fordítani figyelmünket. A krónikák véleménye megoszlik e kérdésben.

„… az özönviz után a kétszázegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt Menróth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a mult veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönviz ismét találna jönni, a toronyba menekűlve a bosszúló itéletet elkerűlhessék. …

Mellőzve tehát az eseményeket, mellyek kezdett tárgyunknak színt adnak, vissza kell térnünk Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek, és ott nejétől Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort, kiktől a húnok vagy magyarok származtak. De mivel Menróth óriásnak Enethen kivűl mint tudjuk, több neje is volt, kiktől Hunoron és Mogoron kivűl több fiakat és leányokat is nemzett; ezen fiai és maradékaik Persia tartományát lakják, termetre és szinre hasonlítnak a húnokhoz, csak hogy kissé különböznek a beszédben, mint a szászok és thüringek.” – olvasható Kézai Simon mester magyar krónikájában.

 

„Nyilvánvaló ebből mindenkinek, hogy Hunor és Magor, a magyarok ősei [nem] Nimród fiai voltak, aki Kus fia, aki Kám fia volt, akit Noé megátkozott; mert akkor a magyarok nem Jáfet nemzetségéből származnának, miképpen pedig Szent Jeromos mondja; azért sem, mert Nimród sosem lakott a Tanais folyó környékén, mely keleten van, hanem az óceán tengerénél. Miképpen tehát a Szentírás és a szent doktorok mondják, a magyarok Jáfet fiától, Magortól származnak, aki – Szent Sigilbert antiochiai püspöknek a keleti nemzetekről szóló krónikája szerint – ötvennyolc esztendővel a vízözön után ment bé Evilat földjére, és feleségétől, Enétől, nemzette Magort és Hunort; róluk a magyarok és hunok nevezete.” – írja a Képes Krónika.

 

Két gesta, két állítás. A Képes Krónika kategorikusan kizárja a Biblia szerinti Kám – Kus – Nimród leszármazási vonallal való mindennemű rokonságunkat. Kézai Krónikája viszont igen érdekes módon, Nimród ősapánkat elismeri, de szemben a Bibliával, Jáfettől eredezteti őt. Hát akkor hány Nimród létezett Noé dédunokái között?

Természetesen egy.

A különbség oka nem a régmúltban keresendő, hanem a krónikák keletkezésének politikai közegében. Mindenképpen látnunk kell azt, hogy a források kategóriái jelentősen különböznek egymástól az átpolitizáltságuk tekintetében. A krónikák és velük együtt az uralkodó hatalom által megrendelt művek minden történelmi korban a státus quo szerinti aktuális politikai érdekek hordozói is egyben. Velük szemben, a szájhagyományban tovaterjedő emlékek mentesek az éppen aktuális hatalmi törekvésektől, legfeljebb a nép lelkületében érzett kollektív vágyak rezdülhetnek bennük a tényleges, átadandó tartalom mellett.

Kézai Simon 1282-83 táján írta krónikáját, s IV. László királynak címezte. Egyfelől nyilván meg akart felelni a katolikus cenzus elvárásainak, ezért nem a lázadó Nimródtól, hanem egy másik ágból származó Ménróttól eredeztette a hunokat és a magyarokat. Másfelől meg akart felelni a néplélek elvárásainak, ezért nem tekinthetett el attól, hogy Ménrótot a nemzet atyjaként mutassa be műve elején. Az írás idején még Árpád-házi király uralkodott az ország felett, s ez nem elhanyagolható körülmény.

A Képes Krónika 1360 körül, Nagy Lajos király udvarában készült, szerzője feltehetően Kálti Márk. „Az Úr 1358. esztendejében, áldozócsütörtök nyolcadába eső kedden (tehát 1358. május 15-én) kezdtem ezt a krónikát a magyarok régi és legújabb cselekedeteiről, származásáról…” – e szavakkal kezdődik a Chronica Hungarorum. Azaz, több, mint fél évszazada nem az Árpád-ház ad már uralkodót a Magyar Királyságnak. Nagy Lajos király minden érdemét szem előtt tartva is feltételezhetjük, hogy a nemzeti összetartozás érzése, a néplélek uralkodói keggyel történő ápolása már nem olyan fontos, mint korábban volt. Következésképp nem kell szintézist keresni az Ószövetség és a magyar mondavilág között. Ménrótot ki lehet seperni az eredetből, még olyan áron is, ha a szerző Magortól származtatja Magort is.

Milyen érdeket szolgálhat a nemzet „pedigréjének” ilyen durva javítgatása? Kit sérthetett Ménrót ősapa akkor, amikor a nemzeti emlékezet számon tartotta őt, mint mítikus őst? Vagy éppen ez volt a gond? Hogy a magyarok félelmetes tudású király-atyától származtatták magukat? Ezt a hitet kellett kitörölni, hogy könnyebben kezelhetővé váljék az ember-anyag?

 

A kutatókban felmerült már a kérdés, hogy létezett-e vajon „ős-geszta”, amelyből a régmúlt eseményeit meríthették a későbbi krónikások. Ha létezett, vajon mi lett a sorsa? Megsemmisült vagy megsemmisítették?

 

„A régi időkben e Madzsar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták. Ők voltak Nemród első fiai, és állandóan atyjuk palotájában tartózkodtak. Egy nap Nemród vadászatra ment, és magával vitte a fiait is. Vadászat közben Nemród egy elejtendő vadra bukkant. Azonnal nyomába eredt, és üldözni kezdte. Fiai is mindenfelé vadat kémleltek, s egyszer csak egy csodálatos vad tűnt fel előttük, amely csodálatos színekben pompázott. Önkéntelenül is a vad után fordultak lovaikkal vágtában. A vad azonban elmenekült, és Adzsem határán a hegyek közé érve eltűnt.” – olvasható a Tarih-i Üngürüszben – azaz, a Magyarok Krónikájában. A krónika eredetije latin nyelven íródott, s Székesfehérvár királyi könyvtárában őrizték. 1543-ban, a török megszálláskor a könyvtárat felégették. A hivatkozott krónikát Terszüman Mahmud, I. Szulejmán szultán bajor származású diplomatája és tolmácsa mentette ki a tűzből. Ő maga fordította le török nyelvre az iratot. Az eredeti példány további sorsáról nincs tudomásunk.

A török fordítás egy példányát Vámbéry Ármin hozta haza Magyarországra, s 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. 1861-ben egy rövid ismertetőt tett közzé róla a Magyar Akadémiai Értesítőben. Megállapítása szerint túl sok mesés elemmel szőtte át a fordító a művet. 1861-ben, ugyanezen sajtóorgánumban, Budenz József írt terjedelmes ismertetést a műről. Végső konklúziója az volt, hogy a mű forrása egy időben hozzá közel álló krónika lehetett, de feltehetően nem a Thuróczy-féle Gesta.

Ezután több, mint egy évszázados csend telepedett a Tarih-i Üngürüsz lapjaira.

1971-ben, meglehetősen kalandos úton, Geönczeöl Gyula és Kolozsvári Grandpierre Endre Isztambulból szerezte meg az eredeti művet. A Pozsonyi Egyetemi Könyvtárnak kellett megkérnie a kópiát, mert a magyar (!) befolyásos emberek elintézték, hogy magyar kérésre azt ne adja ki az isztambuli levéltár. Így sem ment zökkenőmentesen az ügy – az UNESCO római irodájában dolgozó angol ismerősüknek kellett repülőre ülni, s elutazni az anyagért.

Fordítását Blaskovics József, a prágai Károly Egyetem turkológia professzora végezte el.

Az Akadémián és a kultúra akkori vezetésében pánikhangulat lett úrrá, mikor megtudták, hogy elkészült az Üngürüsz magyar fordítása. Illyés Gyula, s vele az írók többsége, ezáltal az Írószövetség tekintélye a magyar fordítás közzététele mellé állt. Az Írószövetség lapjában, a Kortásban meg is jelenhetett Kolozsvári Grandpierre Endre tanulmányának első része. A második rész viszont már nem látott napvilágot – Aczél György letiltotta. Végül a Magvető Kiadó jelentette meg az anyagot, 1982. tavaszán, a könyvnapon, olyan korlátozott példányszámban, hogy néhány óra alatt elfogyott.

Itt kel egy gondolat erejéig Trefort Ágostonhoz visszatérnünk. Mi is hát a helyzet a regnáló hatalommal és az igazság kimondásával? Miért zavarja Nagy Lajos király óta a regnáló hatalmat, ha a magyarok saját eredetük kérdésével akarnak foglalkozni, tabuk, hazugságok és tiltások nélkül?

Volt, aki feltette nekünk a kérdést: miért fontos nektek, hogy Nimródot higgyétek apátoknak? Erre természetesen van egy zsigeri visszakérdezés: nektek miért fontos, hogy ne hihessük ezt?

A sokkal árnyaltabb választ maga Geönczeöl Gyula adja meg:

„Tanulmányozva történelmünket, sokszor kimutatható, hogy hazafias, de szellemiségünket nem kielégítően ismerő vezetőink, legyenek bár arisztokrata, vagy köznépből származóak, súlyos hibákat követtek el. Bizony nincs veszedelmesebb, mint a tudatlanságban, műveletlenségben, elidegenedettségben, kozmopolitizmusban fogamzott cselekvőképesség.

… “Kik vagyunk”, “honnét jöttünk”, “merre tartunk””? Mi a nép, nemzet, haza, őshaza, … értelme, jelentése, fogalma? A kérdés a nép szintjén kerül elő, érthetően. Hiszen a nép a minőségi átalakulás közege. A nép önmagában már egy csoport különbözősége a környezetben. Van egy gondolat hordozó, szellemi, lelki rétege, mely ennek a különbözőségnek az elmélyítésén dolgozik, annak minőségi jellemzői kifejlesztése, elmélyítése, általánosítása érdekében. Ez a gondolat nemzetté változtatja a csoportot, kultúrát alakit, mely magaskultúrába fejlődhet. Kultúrszellemének kiteljesedése az életfolyamat hosszában virágzik fel. Tehát a nemzet ezen kultúra méhében alakul. A kultúra viszont hitből és misztikából születik, melynek gondolkodási rendszere és hatósugara van.”

 

Régi szokásunk már nekünk messzi városokat látogatni sorba, szédülni, busongani, s leülni a porba, amelyből vétettünk. Ámuldozunk más népek fejlettségén, kultúráján, ékszerdoboz-városain, s sajnáljuk magunkat, hogy magyarok vagyunk, s ezért nekünk nincs ilyenünk. Azután hazajövünk, dózerrel eltakarítjuk a nagyapánk házát, mert helyére újat, modernt, drágát, szépet akarunk építeni. És nagyon csodálkozunk, hogy a történelem, a hagyomány, a patina nem járja át legújabb rombolásainkat.

Így megy ez a szellemi hagyatékunk háza táján is.

 

Történelmi tény, hogy egy nemzetet a hagyományai elpusztításán keresztül lehet csak megsemmisíteni. A hagyomány a nemzetnek az a hajszálgyökér-hálózata, mellyel az életet adó rögbe, a Haza talajába kapaszkodik. Ám ha nincs gyökér, levél sincs, virág sincs. Ennyit ér a hagyomány. Ily módon kellene viszonyulnunk hozzá. Őseink ezt tették. A folytatásban elmondjuk, hogyan őrizték a Nimród-hagyományt.

 

Kucsora István

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>