Kiűzetve az Édenkertből 6. – Árvák sorsa

Kiűzetve az Édenkertből 6.

Árvák sorsa

 

 

 

Úgy gondoltuk, ezen a ponton egy pillanatra meg kell állnunk, hogy tisztázzuk, vajon miért fontos, hogy az ősi, Gilgameshez – Nimródhoz kötődő tudáselemeket firtassuk. Arról is szólnunk kell, hogy nekünk, magyaroknak miért is fontos, hogy van-e kötődésünk az ősi legendákhoz, vagy nincs.

És egyáltalán, hogy jön ez egy egészséget megóvó termék történetéhez?

Először nézzük át a régmúlt idők kultúrhéroszainak jelentőségét az emberiség fejlődésében.

Bizony, a mágusokról van szó. A modern kor emberének csak homályos, misztifikált fogalma van mind személyükről, mind szerepükről, amit betöltöttek koruk társadalmában. Gyakorlatilag a mesék és a sci-fi, fantasy világába száműzte őket a meg nem értés. Mondhatnánk azt is, hogy a fejlődés meghaladta az ő babonás korukat – de ekkor nem mondanánk igazat. Működésük legnyilvánvalóbb emlékei, a fennmaradt csodálatos építmények arról tanúskodnak, hogy olyan tudás birtokában voltak alkotóik, amilyennel talán még ma sem bírunk. A Stonehenge, a Húsvét-szigeti fejek, a baálbeki kő – mind olyan emlékek, melyeknek a rendeltetésével sem vagyunk tisztában, nemhogy az előállításuk technikai hátterével. A piramisok építéséhez szükséges ismeretek is minden bizonnyal ebből a történelem előtti kútfőből eredtek. Hazudnánk tehát, ha azt állítanánk, hogy a tudás eme ősi birtokosai babonás, tudatlan, alkalmasint primitív személyiségek voltak.

Grandpierre K Endre és Grandpierre Attila kutatásai és publikációi nyomán azonban egy sokkal árnyaltabb és igazabb kép rajzolódik ki előttünk a hajdani tudókról.

A szó maga is világszó. Belőle fakadnak a nagyságot, magasztosságot kifejező általános fogalmak, úgymint a latin magna (nagy), a magiszter, (rövidítve mester), az angol major és a majesty és a mágnás szavunk is. Az ősi mágusok az akkor még egységes őstudás-ősvallás hordozói, az isteni beavatkozás folytatói voltak. Következésképp kulcsszerepet játszottak az ősidők történelmének alakításában, az emberiség formálásában. Megalkották a matematikát, csillagászatot, építészetet és a jogtudományt. Kialakították a társadalmi létezés intézményeit, létrehozták a művészeteket. A tudományokat elsősorban az emberiség boldogabbá tétele érdekében művelték, nem az anyagi haszonszerzésért. A lelki-szellemi gazdagítás, az ember felemelése volt működésük célja. Tanították embertársaikat. Központi gondolatuk az volt, hogy a tudás az emberiség legnagyobb ajándéka, s a legfontosabb dolog, amit egyéni és társadalmi létezése során az ember elérhet.

Sok görög gondolkodó mestere is mágus volt. Püthagorász, Démokritosz, Empedoklész, Protagorász és Platón is mágusoktól tanult. Korábbi írásunkban említettük már, hogy az európai orvoslás atyja, Hippokratesz is élt a szkíták között. Minden bizonnyal tanult is tőlük. A görög kultúra felemelkedése az északról érkező szkíta mágusokkal áll szoros kapcsolatban. A mágusok meglepően magas szinten művelték a természettudományokat. Mindenre fizikai magyarázatot adtak. Arisztotelész feljegyezte, hogy szerintük a csillagok tűzből állnak, a Hold változásait a Föld árnyéka okozza, az eső a légkör változásainak következménye, valamint a lélek túléli a test halálát.

A görögök e tudós népeket nevezték barbároknak. Persze, a pejoratív élt csak később, a hanyatló európai kultúrában nyerte el a szó.

Az ősi valláson maradt Árpád-kori magyarokhoz érkező római és bizánci hittérítők mágusok néven emlegették a magyarok papjait. Később, az inkvizíció idején is mágusként emlegetik a magyar vallás papjait, az idős főpapokat pedig „Pontifex Magorum” néven nevezik – a Kassai Kódex tanúsága szerint.

A méd törzsektől eredeztetik a „Mag”-usok (perzsául Mog) nemzetségét, kik között szép számmal voltak tudós emberek. Az orvosi tudományok első tanítói voltak ők, ezért maradt fenn származásuk a „medicina” megnevezésben is. Annyira nem légből kapott ez az állítás, hogy az „The Oxford English Dictionary” a Magus címszó alatt megerősíti a méd eredetet. Egyben tudatja velünk, hogy a mágusok természettudományban jártas gondolkodók voltak.

A társadalmon belül önálló kasztot alkottak. Az ókori Egyiptomban például az írástudók kasztja volt az övék. Tevékenységük fontosságát jelzi, hogy az egész birodalom alattvalói közül csak nekik nem kellett adót fizetniük. Az ősi Szíria és Arábiai történetmondói, India bráhminjai is mágikus eredetű kasztokban éltek. Részrehajlás és előítéletek nélkül végezték munkájukat. Eszményük a fenséges egyszerűség és a tökéletes tisztaság volt. A Kozmosz kultusza, s a Világyetemet átfogó életerő tudása és művelése hatotta át gondolataikat, cselekedeteiket.

Kortársaik erősnek és hosszú életűnek írták le őket. Ezt azzal hozták összefüggésbe, hogy „aprólékosan kidolgozott étrendet” tartottak.

Nos, megérkeztünk a ponthoz, ami nyilvánvalóvá teszi kultúrtörténeti okfejtéseink szerepét a Torda szelet kapcsán.

Ma beteg a világ.

Haldoklik az Anyatermészet, s hiába menekülne minden erővel, vele hullik a mélység felé az emberiség is. Megbomlott az egyensúly, megszűnt a harmónia. Járványok, természeti katasztrófák, ínségek szedik áldozataikat a bolygó minden pontján. Még csak nem is körvonalazódik az erő, ami visszatehetné vágányáról kisiklott vonatunkat a helyére.

De még ebben a visszájára fordult állapotban sem egyformán sújtja az embereket a bajok megáradt tengere. A világ szerencsésebb országaiba születettek láthatóan könnyebben kezelik problémáikat, mint a kevésbé szerencsés helyen éldegélő embertársaik.

Magyarország nem a szerencsések között van. Európa országai közül talán legrosszabbul állunk az életkilátások tekintetében.

Pusztul a nemzet, fogy a magyar.

Évente közel 20 ezerrel kevesebben élünk e hazában – és ebbe az adatba a kivándorlás nem tartozik bele, csak a születések és elhalálozások egyenlege. Megállíthatatlannak tűnik a folyamat, 1981. óta minden esztendő negatív eredményt hozott. Senki nem látja a végét.

A születéskor várható életkor is csökken. A ma születő gyermekeknek rövidebb életre van kilátásuk, mint a tegnapiaknak volt. A magas halálozási aránynak a nem fertőző, ún. civilizációs megbetegedések a fő okozói. Megöl bennünket a saját találmányunk?

További aggodalomra ad okot az is, hogy bizonyos megbetegedésekben, pl. egyes daganat-típusoknál jelentős életkori eltolódás figyelhető meg a fiatalabb korosztályok irányába. Korábban a daganatos halálozás főleg az idősebbeket fenyegette. Az elmúlt 25 évben a fiatalabb generációkban ez a halálok a többszörösére növekedett.

A felgyorsult urbanizációval a rizikófaktorok száma is megsokszorozódott. Ez egyik oka lehet a bajoknak. ezen kívül megállapíthatjuk, hogy a természeti és emberi értékekkel szemben elkövetett sorozatos visszaélések is sokat rontottak a helyzeten. Rablógazdálkodás folyik minden értékünkkel.

Európa egyik legbetegebb nemzete vagyunk ma.

A már hagyományosnak tekinthető kórok-betegség, tünet-gyógyszer módszer nem javított a helyzeten. A több tünet, több gyógyszer felfogás láthatóan nem viszi előbbre a közegészségügy állapotát.

Beteg a szemlélet is, amelyik a betegségre, s nem az egészségre koncentrál.

Honfitársaink többségébe kigyógyíthatatlanul beleivódott ez a világlátás.

A megelőzés még gyermekcipőben sem jár, sajnos. A többséget vagy nem érdekli az egészsége, vagy halálos betegnek képzeli magát, esetleg nem bízik sem az egészségügyben, sem más segítségben. Úgy látszik, nagyon sokan elfásultak, beletörődtek a betegségbe, gyengeségbe, idő előtti halálba.

A hiányos egészségkultúra, az egészségtelen életmód megteszi a magáét. Egészségtelen táplálkozás, Az önpusztító életmód: mozgásszegény életmód, dohányzás, mérhetetlen italozás és most már sajnos a drogok is rombolják a gyenge akaratú állampolgárok testi tökéletességét.

Nem a szociális helyzet függvénye ez az állapot!

Nálunk rosszabb anyagi körülmények között élő nemzetek gyermekei egészségesebbek és hosszabb életet élnek, mint mi. Mert nem ennyire önpusztítóak, mint mi.

A bajok forrása, minden rossz eredete lelki okokra vezethető vissza.

Önbecsülésünk, önértékelésünk veszett el.

Nem érezzük magunkat fontosnak. Aki fontosnak érzi magát, az vigyáz az egészségére, óvja saját életét.

A magyarság elveszítette önbecsülését. Ezért nem értékeli igazán már a puszta életét sem sokra. Tudat alatt már nem tartjuk fontosnak saját magunkat sem.

Hogyan jutottunk idáig?

Nem néhány nap alatt, az bizonyos.

Az elmúlt ezer év történelme során számos támadást indítottak hagyományaink, s végső soron nemzeti identitásunk ellen. Az államalapításkor összegyűjtetett és elégetett rováspálcák kezdték a sort. Az államalapító minden nagyszerűségét elismerve, felmerül azért a kérdés: biztosan szükség volt erre? Tényleg el kellett szakítani a magyart saját történelmétől, őseinek, hőseinek tiszteletétől, csak azért, hogy jobban tessünk a minket leigázni törekvő rossz szomszédoknak? A vallás csak egy szelete ennek a problémakörnek. Nem is erről szól ez. Hanem arról, hogy a vallás mellett létező, azt nem sértő minden más hagyományos tudatelemet is máglyára dobattak akkor. Még a származásunk, eredetünk tudását is.

Azután a helyzet csak rosszabbodott. Tatárdúlás, idegen királyok, török megszállás, osztrák megszállás, német megszállás, orosz megszállás, európai megszállás…

Ezért rabolják le minden erőforrásunkat. Mert egyetlen megszállónak sem igazán fontos a közember állapota. Az a fontos, hogy amíg a status quo fennáll, lehessen rabolni.

Ebben azért biztató, hogy az állandóság nem épül bele a megszállók gondolataiba.

A hódítók mindig hangsúlyozták saját nagyságukat. Még ha nem is volt olyan nekik. Megtetézték ezt azzal, hogy hazug módon lekicsinyellették a mi érdemeinket. Ha őket hallgatjuk, tulajdonképpen el is csodálkozhatunk, hogy egy ilyen mihaszna népség, mint mi, hogyan maradhatott egyáltalán fenn? Már a hazatérésünk is menekülés volt, mint megfejtette a ferencjóskai lakáj-történészek kara. Én már csak azon csodálkozom, hogy az Árpád apánkat üldöző ellenség miért nem ért utol a minket itt, ahonnét láthatóan nem futottak tovább. Talán szédültek a Kárpátok bércein?

Hazugság, gyalázkodás és becsmérlés a magyar osztályrésze saját hazájában, amióta a megszállások tartanak. Csoda-e, hogy nem érzi erősnek és fontosnak magát?

Az Oszmán Birodalom rettegett katonái voltak a janicsárok. Nevük a jeni cseri, azaz új hadsereg elnevezésből ered. Tagjai között gyermekkorukban otthonról elrabolt, gyilkolásra kiképzett katonák szolgáltak. Azért voltak halált megvetően bátrak, mert nem volt fontos számukra a saját életük. Elszakították őket mindentől, ami a sajátjuk volt, új identitást adtak nekik, s rablógazda módjára kufárkodtak életükkel a vezírek. A janicsár tulajdonképpen nem is a holnapért harcolt. A tegnapért akart bosszút állni a világon.

Az évszázadok alatt mi is janicsárok lettünk a saját hazánkban. Nem kellett minket elrabolni ezért. Elrabolták helyette az identitásunkat. Minden idegen hatalom eltagadott, bepiszkolt belőle egy kis darabot, s a helyére csak számunkra idegen, de az ő számukra sem nagyon értékes, hamis önazonosítást hagyott.

Ezért van az, hogy ma már mi sem ismerünk magunkra.

Így jutottunk – juttattak – el a fennálló helyzetig.

Innét kellene tovább lépnünk. Értéket találni magunkban, amihez foggal-körömmel ragaszkodni tudunk. Hőseink ilyen eszményekért áldozták életüket a nagy sorsfordító pillanatokban. Mennyivel másabb valamiért meghalni, mint magunkat is megtagadva elsorvadni…

Bizonyos, hogy jó bantu vagy rossz albán egyikünk sem lesz már ebben az életben. Mi csak jó vagy rossz magyarok lehetünk. Bárhová futhatunk, ez nem fog változni. Csak a minőségen tudunk alakítani. Hogy jó legyen. Mert magyarok maradunk.

Ez a második csomópont, ahol Gilgames-Nimród összetalálkozik a mindennapi bajainkkal.

Testünk anomálián képes segíteni a múlt elfeledett tudás-szikráiból, a modern technológia segítségével előállított termék. De a lelkünk már más kérdés. Ahogy a mágusok vallották annak idején – a testtől külön élete van.

E tekintetben fontos az is, hogy Nimród ősapánk volt-e és ki volt.

A magam részéről elfogadom a székely legendáriumban foglaltakat vele kapcsolatban, s vallom, hogy magyar testvéreimmel együtt az ő leszármazottja vagyok.

Aki nem ezt tette, annak adtak-e a mindenkori megszállók szalonképesebb ősapát helyette? Dehogy adtak! Kiröhögték az önként megárvultat, s fattyúként bántak vele.

Ezért tartottuk fontosnak a magyar vonatkozások tisztázását az egészség megóvásának kérdésében.

Ha csak egy olvasó lesz, aki a cikk elolvasása után tudós és hős magyarok leszármazottnak érzi magát, már megérte. Az ő lelke már elindul önmaga újbóli megtalálása felé.

És itt, most ez lenne a cél. Végre újból érezze magát embernek és fontosnak, aki a nemzetből még megmaradt. A teste hozzá fog gyógyulni a lelkéhez. A mondás, miszerint ép testben ép lélek, visszafelé is igaz. Ép lélekkel épebb a test is.

És ha egészség van, minden van. Isten is megáldja végre ezt a Hazát és sokat szenvedett gyermekeit.

 

A fejlesztők nevében

Kucsora István

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>