Komolyan a viccelődésről

KOMOLYAN A VICCELŐDÉSRŐL

 

Kedvelem a jó kedélyű, humoros, adomázó embereket, és egyetértek Szenes Ivánnal abban, hogy „Akinek humora van, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes!” Nos, a liberóknak nincs, képesek is mindenre. A saját korcs alakjukra szabott szent szólásszabadság nevében, náluk már az ártatlan viccelődésért is szigorú megtorlás jár. Ennek áldozata, az orwelli gondolatrendőrség digitális fedőszerveként funkcionáló Facebook nevű közösségi portál, két elővigyázatlan látogatója is. Előbb Devecz Miklósnak a Szegedi Tudományegyetem volt kancellárjának, kellett posztjáról távozni, azért mert egy csónakban meztelen csajokat ábrázoló képhez, „ők az igazi bevándorlók” megjegyzést fűzte. Sógor László, Zugló MSZP-s képviselője pedig azzal került célkeresztbe, hogy egy a Duce és a Führer mosolygós beszélgetését megörökítő képet osztott meg közösségi oldalán az alábbi párbeszéddel:

-Ti, mit csináltok a migránsokkal? – kérdi Mussi.

-Fűtünk. – válaszolja Dolfi szűkszavúan.

És ugyanígy megütheti a bokáját, aki a hódító hordán túl a zsidókkal, cigányokkal, buzikkal, leszbikkel, feministákkal vagy kommunistákkal tréfálkozni merészel. Bezzeg a hazával, nemzettel, dicső múlttal, hittel, és erénnyel való viccelődés nem csak megengedett, de üdvös, sőt kifizetődő is. A Szent Korona micisapkához, és a Szent Jobb véres húscafathoz hasonlítása a humortalan libsiknek csupán ragyogó poén, ellenben a névtelen arab terrorista, a haszonért remegő zsidó, az enyveskezű cigány, az utcán handabandázó homokos szellemes karikírozása halálos bűn. Keresztre feszítés, örökös száműzetés, kiátkozás, meghurcolás jár érte.

Nem új keletű a viccektől való beteges félelem. A feketeautós, csengőfrászos időkben, ha már nem is fejvesztés, de súlyos szabadságvesztés kockázata mellett lehetett csak tréfálkozni az akkori hatalom pékjeivel, suszterjaival, henteslegényeivel. Akkoriban bizony nem csak a besúgónak, házbizalminak, hanem a falnak is füle volt. Aztán a diktatúra puhulásával, ki tudja miért, a „hülyerendőr” vicceket tették tiltólistára, pedig nagyrészükhöz valós, megtörtént baklövések szolgáltak alapul. Ilyen az alábbi történet is, melyet magától a főszereplőtől volt szerencsém hallani; „Tanyáról Ceglédre felkerült ifjú rendőrként, járőrben rádión kaptam a riasztást, hogy a közeli lakótelep egyik házában, részeg garázda randalírozik. A megadott címen reszkető asszonyka fogadott, és elmondta, elvált férje fenyegetőzve akarta rátörni az ajtót, ám amikor meghallotta a közeledő szirénát elszelelt. Akkor még valahol itt kell lennie, gondoltam, és azt mondtam a nőnek, zárja be jól az ajtót, mi pedig alaposan körülnézünk az épületben. Először letrappoltunk a pincesorra, ott minden csendes volt, aztán társamat a bejárathoz állítottam biztosításul, amíg én szétnézek a felsőbb szinteken. Alig értem fel az elsőre, elsötétült a lépcsőház. Úgy gondoltam nyomon vagyok, villanyt gyújtottam, s még nagyobb elánnal, kibiztosított stukkerrel kukkantottam be minden szegletbe, fordulóba. Talán a harmadik emeleten vizslattam már, amikor ismét kialudt a világítás, ami azt sejtette, hogy valahol itt bujkál a keresett személy, és kapj el, ha tudsz, játékot űz velem. A felső szintre érve megint sötétben maradtam. Jóságos ég, kicsúszott a kezemből, legyintett meg a kudarc szele, és lélekszakadva, bő százhúsz kilómmal, hármasával véve a lépcsőket dübörögtem lefelé, odalent posztoló kollégámhoz, s már a másodikról kiabáltam. Tibi nálad minden rendben? Rendben, jött a válasz, viszont újból sötét lett. A kapcsolót keresve jutott eszembe, hogy a tetőre nyíló ajtót még nem ellenőriztem, s újult erővel vágtattam föl az ötödikre, de a lakatot sértetlenül találtam. Bedobtam a törölközőt, és lifttel, levegőért kapkodva ereszkedtem a földszintig, s útközben azon morfondíroztam, ha ilyen jól meg tud lapulni valahol, miért kapcsolja le állandóan a villanyt? Társam is kérdéssel fogadott. Miért gondolod, hogy még az épületben tartózkodik a tettes? Mert folyton leoltja a világítást! – vágtam rá zihálva. Egyenruhás cimborám meg a harsány röhögéstől fuldokolva homályosított föl, hogy kár volt a tüdőt tépő lépcsőfutásokért, mert a lépcsőház lámpáit nem egy bűnöző keze, hanem a késleltető időkapcsoló oltotta le. Mentve a helyzetet, annyit tudtam válaszolni: Látod, nem csak a jó pap, hanem a hülye rendőr is holtig tanul.”

Akik hallottuk, hetekig nevettünk a Dumaszínházat, és az ilyen-olyan kabarékat felülmúló sztorin, és arra a végkövetkeztetésre jutottunk; A politika lélekromboló viaskodása helyett, szemléljük inkább a humor szemüvegén keresztül mindennapi, esetlen botladozásainkat.

 

Szentmiklósi István

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>