Kosztdiktatúra

KOSZTDIKTATÚRA

 

Amióta MR 1-re keresztelték át a magyar királyi közszolgálati rádió Kossuth adóját, és hadaró, makogó, selypítő amatőrökre cserélték a tapasztalt profi műsorkészítőket, csak nagyritkán ülök le a vevőkészülék mellé. Nehezen viselem ugyanis az öntelt kormánypropagandát, meg a becstelen ellenzéki söpredék bölcselkedését. Egyik szeptember végi délelőttön nem voltam elég óvatos, és a sporthírekre várva belefutottam, egy, a valóságtól elrugaszkodott önreklámriportba, melyben egy véleménydiktátor hölgyemény ömlengett az iskolai közétkeztetés reformjának sikeréről. Nem az illető neve számít, nem is a cafrangjai, lehetett akár helyettes államtitkár, egészségügyi szakreferens, vagy táplálkozási kormánymegbízott is, sokkal inkább az, amit ott összehordott. Azt akarta velünk, hallgatókkal megetetni, hogy a közkonyhán étkező gyerkőcök mennyire szeretik az ízetlen, só, cukor és fűszertelen reformkajákat. Akinek kosztol napköziben, menzán gyermeke, unokája, annak biztosan megakadt a torkán ez a beteges halandzsába panírozott gusztustalan falat. Nekem három unokám is elszenvedője, e kényszerű kosztdiktatúrának, vagyis az íztelen korszerű táplálkozás hazugságának. Engem a dadus ölébe kapott, és belém lapátolta az utált borsófőzeléket. Ilyen erőszak árnyékában tengődtünk akkoriban, de hála a fejlődésnek, mára a has tömés is demokratizálódott.   A „milyen a divatos iskolai koszt?”- kérdésemre különböző megfogalmazású, de hasonló konklúziójú válaszokat kaptam. 9 éves legkisebb lánykámé volt a legmarkánsabb. „Ehetetlen! A leves színezett mosogatólé, a másodiknál meg a radírgumi is ízletesebb.” Sportoló középső unokám más szempont alapján ítélt. „Itthonról vitt táplálék kiegészítő lekváros bukta, meg zsíros deszka nélkül a mindennapi tornaóra bemelegítő körét sem bírnám végigfutni, az undorító szója fasírt effektust pedig Hofi Géza már anno a helyére tette.” A jó étvágyú harmadik aztán praktikus megoldással állt elő. „Táskámban, apró dobozkákban mindig viszek magammal sót, cukrot, borsot, s a leveseket, húsokat, krumplit, pizzát megsózom, a káposztás és krumplistésztára borsot hintek, a smarnit, gyümölcsös gombócot, paradicsomos mártásokat, salátákat megcukrozom. Így teszem ehetővé.” Az elhangzott mondatok más – más konyhák reform készítményeit minősítették, de álljon itt egy negyedik iskolai kifőzde szakácsnőjének szakmai meglátása. „Kiváló alapanyagokból kell élvezhetetlen ételeket készítenünk, egy abnormális direktíva miatt. A korábbi évekhez képest sokszorosa lett a kidobott ételmaradék mennyisége, ami azt jelenti, hogy egyrészt a gyerekek nem fogadják el a szokatlan íz világú menüt, és éhesen távoznak az étkezdéből, másrészt a szülők fölöslegesen dobják ki az ebédpénzt, ha lányaik, fiaik, chipsekkel, ízesített pogácsákkal, cukros üdítőkkel és energiaitalokkal pótolják az íztelen főtt ételeket. Háromszáz személyre főzünk, de a kukába borogatott maradékokból kétszáz disznó szépen kigömbölyödne.”

Mindezekről persze nem esett szó a hozsannázó riportban, sőt egyetlen menzán étkező diákot sem szólaltattak meg a műsorban. Szót kapott viszont egy óvó néni felügyelte, bébi papit majszoló kis dedós, aki mikrofonba gügyöghette, hogy „finom az ebéd”. Hasonlóan vallott egy idősotthon kellően beidomított lakója is, amit kicsit hamisnak éreztem, mert aki kóstolt már jól fűszerezett zamatos csülkös bablevest, és igazi magyaros pörköltet, az nehezen tudja elfogadni az ízektől megfosztott, jellegtelen semleges étkeket. Az egyen koszthoz szoktatást már csecsemőkorban kell elkezdeni.

A rendszeres étkezésről történő leszoktatást pedig a kaotikus felsőoktatási rendszer, pontosabban rendszertelenség, vállalta magára azzal, hogy intézményeiben, a leglehetetlenebb időpontokban kénytelenek előadásokat hallgatni a diákok. Ízelítő egyetemista kisbarátom órarendjéből: Hétfőn 11,15-től 15,20-ig, és 18,45-től 20,35-ig van előadása, másnap 7,45-től 9,30-ig, azt követően 11,45-től 13,30-ig, majd 17,30-tól 19,15-ig. További napjai is hasonlóképpen alakulnak, és ehhez még adják hozzá, hogy naponta hatvan kilométerről vonatozik a városba és haza a kis srác. És ha bírja szuflával, éjszaka még tanuljon is néhány órát. Az ifjúság ombudsmanja pedig talán szóvá tehetné, hogy az efféle eszement napirendek kialakítása, nem a fiatalok rendszeres és egészséges táplálkozásra és életmódra nevelését, sokkal inkább az iskolák szomszédságába települt mekik és burgerkingek, pizzériák és kebabosok forgalmának biztosítását szolgálja.

 

Szentmiklósi István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>