Kutya Dolgok

KUTYA DOLGOK

„Engem kutyába se vesznek.” – szól a kutyamondás, ami annyit jelent, hogy nem kíváncsiak a véleményemre, nem szeretnek, nem kellek senkinek. Ideje lenne hát végre kutyába venni kétlábú embertársainkat?

Nyugat-dunántúli megyei napilapban akadtam az alábbi mínuszos (rövid, általában egymondatos) hírre, hogy egy jóindulattal befogadott pitbull, fején, nyakán életveszélyes és maradandó sérüléseket okozva mart meg egy négyéves kisfiút. Ennyi! A következő lapon negyedoldalas tudósítás az R. faluba tévedt megsebzett kutyáról, melyet a helybéliek nem ismertek ugyan, de megetették, megitatták, bekötötték vérző sebét, s a polgármester közbenjárásával átadták a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítványnak. Ők aztán rohammentőjükkel azonnal egy fővárosi állatklinikára szállították a sérült ebet. Mindezt szépen kiszínezve, érzelmeket felkorbácsolón adta tudtunkra a buzgó sajtómunkás. Szűk két nap elteltével ugyanez az újság, az előzőhöz hasonló terjedelemben számolt be a megműtött négylábú állapotáról, szívet tépőn ecsetelve annak fájdalmait, sőt még az operációt végző orvost is meginterjúvolták, a kutyus további kilátásairól. Közhírré tették továbbá, hogy a fajtamentők százezer forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a kutyaverő személy kézre kerítésére. R. község polgármestere sem akart lemaradni, ő tíz rongyot ajánlott az állat gyógykezelésére, a gyér önkormányzati közösből. Szívesen szétnéznék a kistelepülésen, hány magányos öregnek, nagycsaládnak, éhkoppon maradt munkanélkülinek lehetett volna segítség az a tíz rugó. Az meg hab a tortán, hogy az adóforintjainkból fenntartott alapítvány százezres vérdíjat kommendál a mi kontónkra. Megengedhetetlennek tartom állatok verését, kínzását, de az emberekét is!

Nem akarok sem üresen kongó stadionokat, sem fiktív holokauszt emlékhelyeket, sem külországi katonai kalandokat, sem csaló bankokat, brókerházakat, sem haszontalan alapítványokat, sem emberekre kiszabott vérdíjakat, sem ígérgető pártokat, sem politikusi baklövéseket finanszírozni az adómból! Tudom, hogy adót kell fizetni, de tudni akarom, mire költik! Emberek, rászoruló, de nem segélyekre ácsingózó, emberek támogatására örömest adom, templomra, kórházra, iskolára is, ellenben naplopó celebekre, hamis prófétákra, tolvaj bankárokra, hazudozó politikusokra nem, nem és nem!

Kutya legyek, ha értem, minek nekünk tucatnyi csilli – billi stadion, meg akadémia, miközben magyar futball nincs is? Messze földről jött „vendégmunkások” kergetik a labdát méregdrága pályáinkon. Magát nemzetinek nevező kurzus, hogy költhet milliárdokat a nyolcszázhuszonnyolcadik holokauszt emlékhely kialakítására, amikor az itthon halálraítélt betegek külföldi életmentő műtétjére, vagy gyógyítására úgy kell összekalapozni egy-két milliócskát? Mit keresnek honvédjeink Afganisztánban, Irakban, Szudánban, Cipruson, mialatt az ország védtelen, sőt a hazai laktanyáikat is idegenek őrzik? Miért mi fizetjük az élhetetlen bankok és brókerházak konszolidálását, a kapzsi befektetőkből lett károsultak veszteségét, ha köztudott, hogy kik nyúlták le a tíz-, száz-, meg ezermilliárdokat? Mi végre állja a költségvetés a ricsajozó pártok, és a még hangosabb fantompártok pénzügyi szélhámosságait, ingatlan bizniszeit, hiteltartozásait, propaganda és egyéb piszkos ügyleteit? Tagjaik és szimpatizánsaik tartsák el imádott pártjaikat, ne mi, a párttalan többség! A politikusok és közéleti percemberek pedig ne csupán erkölcsileg, hanem szigorúan büntetőjogilag is feleljenek minden szavukért, tettükért! Ha meg nem akarják, sintértelepre velük! Mark Twain írta: „Ha magadhoz veszel egy éhező kutyát és jólétet biztosítasz neki, nem fog megharapni. Ez az alapvető különbség ember és kutya között.” Van egy ideám, hagyjuk a kutyát kutyának maradni, az ember meg ne ugasson, hanem emberhez méltón éljen! Drága emlékű Kibédi Ervin, Emlék című versének részlete legyen az iránytűnk! „Tudom, hogy sok más baj is van e korban, / Éhség, betegség, nyomor, háború, / A boldog gyermek kevés a világon / S még mindig nagyon sok a szomorú. / Hát munkálkodj az emberek jólétén / és sorsuk majd biztosan földerül. / De ne menj el a hű állatok mellett, / ne hagyd el őket érzéketlenül. / Bizony, ha nem tudod megérteni / egy kóbor kutya halódó nyögését, / Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád / enyhíteni az ember szenvedését.”

Kutyából nem lesz szalonna. – tartja a szólásmondás. És belőlünk, emberekből mi lesz, ha hagyjuk, hogy a közöny diadalmaskodjon a szeretet fölött?

 

Szentmiklósi István

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>