Mártírok és nemzeti hősök

Mártírok és nemzeti hősök

 

A mai (2015.10.24.) Déli Krónika c. adást követően fél tucat országot vizsgáltak arról, kiket tartanak “nemzeti hősnek”. A felsoroltak közül csupán Gandhi tekinthető a mi mércénk szerint hősnek, mert szembeszállt a brit gyarmatosítókkal, de mártírként is elfogadhatjuk, hisz’ várható volt, hogy előbb-utóbb merénylő fogja kioltani az életét. A többi országból politikusokat neveztek meg, de szóba hozták a focista Pelét is. Nálunk Kossuth mellett egy költőt,—Petőfit emlegetnek. A “nemzeti hős” fogalma tehát igencsak eltérő, így érdemes megvizsgálni, kik tekinthetők mártírnak. Ilyen értelemben hosszú ideje érdekel az, vajon hogyan ítélik meg Pákh Tibor magatartását. Az alábbiakban vele kívánok foglalkozni. Kezdem azzal, amit 2004-ben jegyez “Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány az alábbiak szerint:

 

56 arcai – Pákh Tibor

  1. május 15.

1982-ben a pszichiátriai visszaélések ellen küzdő Charles Durand svájci professzor Budapesten megvizsgálta őt és a magyar szakvéleménnyel szemben épelméjűnek nyilvánította. 1982 őszén újabb tiltakozását ismét kényszergyógykezelés követte.

1924-ben Komáromban született, polgári családban. Apja ügyvéd-mezőgazdász, az FKgP megyei elnöke, többször képviselőjelöltje, anyja zongoraművész volt. 1942-ben szülővárosában érettségizett, majd beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára. Egyetemi tanulmányait megszakítva bevonult katonának, 1945-ben szovjet fogságba esett, és csak 1948 őszén tért vissza Magyarországra. 1949-ben jogi doktori oklevelet szerzett. Gazdálkodni próbált a család birtokán, de hamarosan kuláklistára tették. Később műszaki fordítóként a Csepel Autógyárban helyezkedett el. 1954-ben ügyvédjelölt lett, de 1955-ben törölték a kamara tagjai sorából.

  1. október 23-án részt vett a tüntetésen. 25-én a Kossuth téri sortűzben megsebesült, november közepéig kórházi ápolásra szorult. 1957-ben munkahelyén megtagadta a magyar kérdés ENSZ-beli tárgyalása ellen a Kádár-kormány által szervezett tiltakozó nyilatkozat aláírását, emiatt elbocsátották. Ezt követően az Erőműtervező Vállalatnál dolgozott fordítóként. 1960-ban a szovjet-magyar kapcsolatokat elemző tanulmányáért, illetve angolul fogalmazott, a forradalomról szóló írásai és a forradalomban játszott szerepük miatt kivégzett fiatalkorúak névsorának összeállítása miatt katonai bíróság tizenöt év börtönbüntetésre ítélte. A börtönben 1966-tól több alkalommal éhségsztrájkot folytatott, részint, hogy ügyét polgári bíróság tárgyalja újra, részint tiltakozásul az elítélteket sújtó jogsérelmek ellen. A börtönkórházban elektro- és inzulinsokkal, továbbá gyógyszeres kezeléssel próbálták akciója abbahagyására kényszeríteni. 1971-ben polgári elmegyógyintézetben elmebeteggé nyilvánították, szabadlábra helyezték, de rendőri felügyelet alatt maradt.

Továbbra is fordítóként dolgozott. Rendszeresen részt vett az ellenzéki megmozdulásokon, emiatt többször letartóztatták, utoljára 1988. október 23-án. 1980-ban Lengyelországban csatlakozott a Podkowa Lesna-i katolikus templomban tartott, a NOWA független kiadó munkatársai letartóztatása ellen tiltakozó böjthöz. 1981 októberében, újabb lengyelországi útját megakadályozandó, elvették az útlevelét. Tiltakozásul éhségsztrájkba kezdett az Egyetemi templomban, válaszul a rendőrség az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe szállította, ahol kényszergyógykezelték, mesterségesen táplálták. 1982-ben a pszichiátriai visszaélések ellen küzdő Charles Durand svájci professzor Budapesten megvizsgálta és a magyar szakvéleménnyel szemben épelméjűnek nyilvánította. 1982 őszén újabb tiltakozását ismét kényszergyógykezelés követte. 1986-ban, nyugat-európai útja után a határon a magával hozott, többségében idegen nyelvű, vallásos tárgyú könyveit elkobozták, és öt évre bevonták az útlevelét.

1992-ben New York állam Nassau megyei jogászkamarája tiszteletbeli taggá választotta, Podkowa Lesna díszpolgári címmel tüntette ki.

 

Politikai pszichiátria Magyarországon 1956 után

E címet viseli Pákh Tibor egyik írása, mely megjelent az Égtájak között nevű folyóirat 1987-es különszámaként, forrása: Dr. Pákh Tibor: Szálegyedül (Masszi Kiadó, Bp.2005 IBSN 963 945 467 2. Szerkesztő: Modor Ádám)

Történészként és a Kádár-korszak kutatójaként jutottam el Pákh Tibor személyéhez, akinek életéről, üldöztetésének stációiról Gulyás János filmrendező-operatőrrel két részes dokumentumfilmet forgattunk. Ennek során tanulmányoztam azokat a dokumentumokat, iratokat, melyek bizonyítják, hogy a politikai elítéltként 1960-ban bebörtönzött Pákh Tibor ellen a kényszerpszichiátria eszközeit is alkalmazták politikai meggyőződésének megtörésére. Az alábbi összeállításban felhasználtam a Történeti Hivatalban található iratok mellett Pákh Tibor által rendelkezésemre bocsátott írásait, a vele készített interjúk részleteit, hivatalokkal folytatott levelezésének dokumentumait.

Dr. Pákh Tibor jogász-fordító, aki az emberi jogok megsértése ellen a börtönben is felemelte szavát, tiltakozott például a börtönben jogellenesen működő BM operatív szervek kihallgatásai ellen. Ma már az iratokból tudjuk, hogy ennek a szervnek az volt legfőbb funkciója, hogy a börtönben beszervezett besúgók segítségével ügyeket kreáljon, majd a szabaduló besúgókat átadja „civil” munkára a BM III-as Főcsoportfőnökségnek tovább foglalkoztatásra. Számos dokumentum bizonyítja, hogy a börtönben Pákh Tibor tiltakozásait, beadványait, panaszait nem vizsgálták ki, hanem a legsúlyosabb fenyítésekkel „orvosolták” (összkedvezmény megvonás, szigorított zárka).

Ezek a folyamatos megalázó jogsértések vezettek oda, hogy 1966 júniusában Pákh tiltakozó levelet írt a börtönből a Budapesten ülésező ENSZ Emberi Jogi Bizottságához a politikai foglyok letagadása miatt. Levelének átadásakor bejelentette, hogy éhségsztrájkba kezd. Beadványát nem továbbították a címzetthez, őt hat heti eredménytelen kényszertáplálás után átszállították a Kozma utcai börtön Elmemegfigyelőjébe. Erre így emlékszik vissza Pákh Tibor: „A főorvos megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e magamtól enni. Határozottan tiltakoztam átvitelem ellen, és hangsúlyoztam, hogy ezzel az akciójukkal bűnrészesei lesznek az emberi jogokat lábbal tipró operatív osztálynak. Egy darabig hallgatták okfejtésemet, de végül is nem hagyták, hogy igazságérzetük felülkerekedjék, hanem fölfektettek a fekhelyre, gumibetéttel szétfeszítették a számat, lefogtak, és két oldalról halántékomhoz szorították az elektródokat, majd rákapcsolták a villamos áramot.

1966 és 1971 között börtönös minőségben a börtön elmeosztályán tartottak, még az elmebetegektől és a megfigyeltektől is elkülönítve.”

1971 áprilisában Pákh Tibort átszállítják az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe, innen 1971 novemberében engedik haza. Ügyében a hatvanas években a magyar hatóságoknál közbenjárt az Amnesty International (A I) is. Erről azonban csak szabadulását követően szerzett tudomást a volt politikai fogoly, mert nem továbbították részére az A I leveleit. Szabadulása után a hetvenes években kettős kontroll alatt tartják, rendőri felügyelet alá helyezik, és elrendelik pszichiátriai ellenőrzését is.

Pákh Tibor 1980-ban Lengyelországban Podkowa Lesna templomában csatlakozik az emberi jogok megsértése miatt kezdeményezett éhségsztrájkhoz.

A nyolcvanas években kétszer szállítják elmegyógyintézetbe, amikor szintén valós és súlyos jogsérelmek miatt beadvánnyal fordul a Legfőbb Ügyészhez, és tiltakozó böjtöt kezd. 1981-ben szülővárosában leszállítják a Lengyelországba tartó vonatról, útlevelét elkobozzák. 1982-ben ajánlott leveleit nem továbbítja a posta.

A Történeti Hivatalban kutathatók azok a Pákh Tibor személyére vonatkozó iratok, melyek tartalmazzák az ellene a börtön előtt, a börtönben és a szabadulása után lefolytatott titkos nyomozások és adatgyűjtések eredményét. Ezek alapján bizonyított tény, hogy évtizedeken keresztül folyamatos megfigyelésnek vetették alá, leveleit elolvasták, telefonját lehallgatták, követték nyílt és titkos módszerrel, besúgók hada kereste fel, akik jelentéseket készítettek róla. „Diétás” fedőnéven bizalmas nyomozás folyt ellene, megfigyelését a III/III-as szerv megszűnéséig végezték. Többször brutálisan léptek fel ellene civil ruhás rendőrök pl. Gorbacsov híres budapesti sétája alkalmából a Váci utcában 1986 júniusában.

Pákh Tibor ügye 1983 nyarán a Bécsben ülésező pszichiátriai világkongresszuson is terítékre került. Sajátos paradoxon, amikor a titkosrendőrség dokumentuma a bizonyíték egy elmebetegnek nyilvánított személy egészségi állapotáról.

„A Bécsben ülésező pszichiátriai világkongresszuson „Diétás” fn. célszemély ügye is napirendre került. Elmondták, hogy egy svájci professzor titokban megvizsgálta „Diétást”, s ez a szaktekintély teljesen normálisnak tartotta őt. Az ügyben felszólalt Durand professzor, „A pszichiátria politikai célokra történő felhasználása ellen küzdő svájci társaság” tudományos tanácsadója, aki ezt követően Zsille Zoltán javaslatára telefonon felhívta „Diétást”, tájékoztatta a felszólalásról, és felajánlotta további segítségét.” (NOIJ 1983. július 19.) A titkosrendőrség cinikus névadója adta Pákh Tibornak a „Diétás” fedőnevet.

Tíz évvel később, a rendszerváltozás után Pákh Tibor levelet kapott a Magyar Pszichiátriai Társaságtól, amelyet a társaság elnöke Prof. Dr Füredi János és a tényfeltáró bizottság elnöke Dr. Szilágyi András írt alá. Ebben felkérik Pákh Tibort, „hogy politikai elítéltként folyamodjon kártérítésért a megfelelő fórumokhoz, mert rehabilitációját mind egészségügyi, mind politikai szempontból támogatjuk.”

Modor Ádám történész 2003

A mártírság fogalma, hasonlóan csaknem valamennyi, a társadalmi mozgással összefüggő fogalomhoz, mára teljesen eltorzult, hamis tartalmat kapott. Az 1956-tal kapcsolatos tudatos ködösítés és hamis mítoszépítés szerencsére hiábavaló erőlködés. A demokratizálódás feloldotta a korábbi némaságot. Hiú remény tehát azt feltételezni, hogy ha folytatódik is a ködösítő és hamis mítoszt építő „kultúrtermékek” létrehozatala (erre a célra a legszűkösebb időszakban is jut kellő forrás, s mindenre kapható „alkotóművész” is), társadalmunkban tovább fog élni legalább háromféle szekértábor:

Az első, maguk a ködösítők, illetve hamis mítoszgyártók. Összetételükben a politikai paletta minden színe megtalálható. Összetartja őket annak tudata, hogy egymás „gyarlóságairól” és egyéb titkokról sokat tudnak a hatalomban való részvételüknek köszönhetően, így valamiféle érdekközösség is kialakult közöttük az egymással való civakodás mellett.

A második, amely az un. rendszerváltás idején kimaradt a koncon való osztozkodásból, noha tagjai korábban ugyancsak a szovjet rendszer elkötelezettjei voltak, mint azok, akik az első szekértáborban meghatározták a dolgok menetét (külföldi megbízóik tanácsait követve). Ők hittek az eszmében, bíztak a pártban és csalódtak. Tájékozatlan részük gyűlöli a Gorbacsov-féle „reformkommunistákat”. Úgy tekintik őket, mint olyan árulókat, akiknek köszönhető a szovjet rendszer bukása. Nem értik, hogy az a rendszer, amely az önálló gondolkodásra képes és azt igénylő embereket kirekeszti a társadalmi erőfeszítések szervezéséből és irányításából, bukásra ítéli önmagát. Egy részük bizonyára készségesen venne részt akár egy fegyveres népfelkelésben is, remélhető azonban, hogy a magyar népet nem lehet még egyszer beugrasztani az ’56-hoz hasonló önpusztításba, inkább guggolva kivárja és túléli az újabb és újabb világhatalmak bukását, továbbá az azt kiszolgáló belső ellenfeleink térvesztését. Így van ez több ezer éve, miért lenne másként a jövőben!

A harmadik szekértábor tagjai az elsőhöz hasonlóan igen sokszínűek. Lényegesen megkülönbözteti azonban őket az, hogy csak elméletben alkotnak szekértábort. Valójában igazságkereső, független gondolkodásra törekvő emberek, hiányzik belőlük az anyagiak és a hatalom iránti vágyakozás. Látásmódjuk sokfélesége és érvrendszerük különbözősége azonban megakadályozza azt, hogy közöttük létrejöhessen valamiféle érdekközösség és összetartó erő. Ők nem játszanak szerepeket, őket nem teszik fogyaszthatóvá PR-szakemberek, s noha ma már hozzájutnak a nyilvánossághoz is, megnyilvánulásaikból hiányoznak a tömegek kábítását célzó hangzatos és vonzó szólamok, így nem képesek a társadalom mozgósítására. Ez, a szekértábornak nem nevezhető embercsoport azonban létező és a jövő alakulását befolyásolni képes erő. Szervezetlenségének köszönhetően a mindenkori hatalmak által leküzdhetetlen és felszámolhatatlan, olyan, mint az ezerfejű sárkány vagy még pontosabban: a mindenkor felbukkanó lelkiismeret és felelősségtudat.

Az ’56-os önpusztításban megszámlálhatatlanul sok, főleg fiatal áldozatot veszített el a társadalmunk. Közöttük bizonyára tetemes azok száma is, akik a csaknem biztos halál tudatában harcoltak. Róluk mártírokként kell megemlékeznünk. Magam mártírnak tekintem az olyan honfitársaimat is, akik túlélték az embertelen kínzásokat, de kitartottak a meggyőződésük mellett. Közéjük tartozik dr. Pákh Tibor. Három részes „Visszaemlékezések a börtönévekre” című írását az ÉGTÁJAK KÖZÖTT nevű folyóirat tette közzé Budapesten, 1989 novemberében, az ’56-os Forradalom 33. évfordulójára. Ennek harmadik része a „Moszkva pszichiátriai visszaéléseinek hatásai a magyar igazságszolgáltatásban” címet viseli. Ebből idézem az alábbiakat:

„A legutóbbi Pszichiátriai Világkongresszuson, amelyet Bécsben tartottak, Moszkva képviselői nem vettek részt. Így védekeztek a sokszoros elmarasztalás ellen. Erről a kérdésről korábban is sokat vitáztak. Az érvelések közül mi, itthon, elenyészően keveset hallottunk vagy olvashattunk. Ennek oka nem az érdeklődés hiánya, hanem egyszerűen az, hogy Moszkva gyarmatbirodalmában iparkodik megakadályozni a módszereire vonatkozó bírálatok megismerését.

A hozzám eljutó hírek mindenesetre elegendők ahhoz, hogy szúrópróbaszerűen ítéletet alkossak mind a jogtalan beavatkozási módszerekről, mind pedig azok bírálatáról.

Ehhez elvitathatatlan jogom van, mert Moszkvának az effajta visszaéléseit, szenvedő alanyként, kevesen ismerhették meg nálam alaposabban. 1966-tól 1971 végéig egyfolytában és teljes intenzitással kényszerültem tűrni az emberi személyiség sérelmére elkövetett moszkvai barbarizmus minden változatát. Azóta pedig külső megfigyelés alatt tartanak a legrafináltabb módszerek alkalmazásával.

Az e kérdéssel foglalkozó elméleti és gyakorlati szakembereknek és szakíróknak sokrétű elemzései és észrevételei igen jelentősek és figyelemreméltóak, csak véleményem szerint, van egy általános fogyatékosságuk: csupán a kérdés tüneti kezelésének minősíthetők. Az alábbiakban megpróbálom ezt a rendkívül súlyos kérdést, saját példámon és tapasztalataimmal, egy másik oldalról elemezni”

Tekintettel arra, hogy Pákh Tibor elemzése 21 oldal terjedelmű, azt helyettesítettem a fent olvasható és szakértők által megfogalmazott szövegekkel. Úgy mellesleg említem, — szeretnék választ kapni arra a kérdésre, vajon az utóbbi hat esztendőben jutott-e eszébe valakinek az, hogy a sok kitüntetett közé miért nem kerülhetett Pákh Tibor?

 

Tóth János (krónikás)

 

 

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>