Megint túllőve mindenkit a világon!

Megint túllőve mindenkit a világon!

A hajdúnánási Mónus József, a Farkas most Dél-Koreában járt, ahol a WTAF tradicionális versenyen mérkőzött meg a világversenyre nevezett íjászokkal.  

Ha rágondol a versenyre mi jut eszébe?

Boldogság és szomorúság. Boldog vagyok, mert a Posta Pál kapitány által vezetett Hunyi Tamás-Hunyiné Domokos Emőke-Rácz Attila-Rácz Kata-Skaliczki Andrea-Szerencsi Imre, Varga Judit összeállítású magyar csapattal harcolhattam, akikkel mindenkit minden kategóriában legyőztünk a világon. 

Miért szomorú?

Nehéz most feldolgoznom, hogy immár többször megtörténik az a tény, hogy a versenyrendezők túl kicsi pályát építenek ki az íjaim lőtávjának! Megtörtént, aminek nem lenne szabad! Megint úgy jártam, hogy az 50 fontos Zrínyi íjamnak nem volt elég a 400 méter hosszú lő-pálya. Nyilván tudtam én ezt! Csak azt nem, hogy a versenykiírásban meghirdetett 500 méteres pálya miért csak 400 méter hosszú. Amikor kilőttem a vesszőket, megint aszerint tettem, hogy esélye se legyen senkinek még megközelítenie sem a „Magyar zászló dicsőségérét” feliratú három nyílvesszőmet!Joggal hordozták ezek a vesszők ezt az elnevezést, hiszen a „legyőzhetetlen” sorozat „harcosai” voltak. Kilőttem a 467 méteres világrekordot lőtt, majd a 418 méteres és  421 méteres korábban is győzelmet hozó nyílvesszőimet. Azok aztán maradéktalanul megtették kötelességüket, hiszen a lövéseim után a pályán egyetlen nyílvesszőmet sem találták meg.  A többi dobogós versenyző vesszői 285 és 318 méteren meredeztek. Így hát látható, hogy az ellenfeleim lövései elég rövidre sikerültek.

Mi volt a 400 méteres pálya után?

A pálya után egy szakadékszerűség tátongott. A szakadékban mintegy 1-1,5 méter magasságú aljnövényzettel benőtt területet képzeljünk el. Megpróbálkoztunk a bírókkal a terület átvizsgálására, de minden lépésnél a szúrós növényzet rátakart a többi növényre.

Mi lett az eredmény?

Megkaptam a „Honorary  World Champion” azaz a  Tiszteletbeli Világbajnok” címet, ami koránt sem pótolja a 2-3 évi munkával elkészített világrekordokat lőtt nyílvesszőim elvesztését! Ott minden rendező azonnal látta, hogy a rövidebb pálya kijelölésével óriási hibát követtek el egy olyan versenyen, ami arról szól számomra, hogy túllőjek a gondolat határán is! Úgyhogy az elveszített nyílvesszőm emléke előtt is szeretnék most itt fejet hajtani. Ha öncélúan is, de hadd említsem meg ezen „harcosaim”, azaz nyílvesszőim neveit utoljára, hogy megismerjék a soraimat olvasók is.

467 métert lőtt nyílvesszőm neve: „Tovaszálló”

421 métert lőtt nyílvesszőm neve:”a Napsugár Fecskéje”

418 métert lőtt nyílvesszőm neve:” Sasszárnyú”

Ők azok, akik eddig némán, de minden áldozatukkal, a múlt tiszteletéért és annak emlékképével harcoltak a jelenben, a Ti hitetekkel! Köszönöm nektek ezt a hitet, amivel utamon  mindig  elkísértek! Soha ne felejtsd: a Te reményeid miatt egy okkal több indokom van, hogy holnap is harcolhassak a Magyar zászló dicsőségért!

Barátsággal a Farkas!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>