NEM ÉN MONDTAM

NEM ÉN MONDTAM

 

Izrael háborús bűnöket követett el, tehát háborús bűnös!

Nem én mondtam, hanem Navi Pillay, az ENSZ emberjogi főbiztosa, még 2014-ben, a Gáza elleni izraeli légitámadásokat követően. „Meghalunk, és senki nem törődik velünk. Kérjük a világot, hogy mentsen meg bennünket, és állítsa le ezt az agressziót!” – könyörögte az izraeli bombázások egyik sebesültje. És a világ meghallotta, és segített? Bezzeg a mi seggnyalóink, a néma cinkosok, azonnal teljesítették a háborús bűnös Izrael budapesti nagykövetének alávaló követelését, és eltávolíttatták az Eurovíziós dalverseny magyar produkciójához kiegészítésül szolgáló, Gáza városára emlékeztető valamint a halálos áldozatok számát megmutató paravánt.

Izrael könyörtelenül lebombázta Rafah város lakóövezeteit, iskoláit, kórházait, és egészségügyi létesítményeit! Vagyis háborús bűnöket követett el, tehát háborús bűnös!

Nem én mondtam, hanem az Amnesty International a minap, „A rafahi mészárlás” címen közzétett jelentése. Azért az különös, sem az éberen figyelő világmédiák, sem a hazai nagyon független libsik, de még a kormánypárti Hír TV meg Magyar Nemzet sem foglalkoztak behatóbban a zsidó állam valós arcát láttató, bizonyítékokra alapozott beszámolóval. Pedig a ténylegesen elkövetett emberiesség elleni gaztettek sorozatát tárja a világ elé e dokumentum, de szilárd meggyőződésem, hogy a sanda szemek, süket fülek hágai Nemzetközi Büntetőbíróságához mégsem talál utat. Egy nagy volumenű, több száz fotót és videót, továbbá magas felbontású műholdfelvételeket, és szemtanúi beszámolókat tartalmazó anyagról van szó, melyben Philip Luther, az Amnesty International közel-keleti és észak-afrikai igazgatója is konstatálja, hogy itt egy szándékos és módszeresen végrehajtott aljas támadás történt, amit a cinikus izraeli vezetés kivizsgálni sem volt hajlandó. Végtelen cinizmusukra jellemzőn, tűzszünetet hirdettek, megvárták, amíg a civilek visszatértek a városba, tömegek voltak az utcákon, az üzletekben, és akkor indították meg az ostromot. Szemtanúk beszámolója szerint, helikopterekről, F 16-os vadászgépekről, drónokról, tankokból gyilkos tüzérségi tűz zúdult a házakra, utcákra, autókra, mentőkre, és mindenkire. Több mint 2.000 bombát – köztük a ma legnagyobbnak számító egytonnást is – rakétát, lövedéket lőttek a városra. Az Amnesty által vizsgált tragédia iszonyatának csak egyetlen pillanatképe is elég az izraeli hadsereg embertelen brutalitásának bemutatására.

Több beteget az ágyán gurítottak ki a rommá lőtt, lángoló kórházépületből, sokak vénájába még be volt kötve és folyt az infúzió, egy fiatal begipszelt testű fiú a földön vonszolta magát, úgy menekült. Egy sebesült idős embert, egy nőt és három gyermeket szállító mentőautót drónról indított rakétával lőttek ki, az egészségügyi személyzettel együtt valamennyien bennégtek a roncsban. Legkevesebb 135 civil, 75 gyermek vesztette életét e terrortámadás egyetlen helyszínén.

És tudják mindezt miért? Hogy a Hadar Goldin nevű, palesztin fogságba esett, izraeli hadnagy, ne maradjon életben, és ne vallhasson a háborús bűnökről, és a palesztin nép ellen véghezvitt izraeli tömegmészárlásokról.

Ezt sem én mondom, hanem a Forensic Architecture néven működő kutatócsoport, mely a jelenleg ismert legmodernebb technikákat felhasználva megállapította, a támadás során azokat a helyeket, ahol a hadnagyukat feltételezhetően fogva tarthatták, fokozott intenzitással bombázták, mégpedig azért, hogy reményük se legyen az ott tartózkodóknak a túlélésre.

Az amerikai Norman G. Finkelstein professzor írja, az intifáda éveiről szóló 1996-ban Minneapolisban és Londonban kiadott személyes beszámolójában: „A palesztin falut harc nélkül foglalta el az izraeli hadsereg. Először 80 – 100 arab férfit öltek meg, majd nőket és gyermekeket. A gyermekeket úgy ölték meg, hogy fejüket bottal szétverték. Minden házban volt legalább egy halott. Az élve maradt arabokat bezárták házaikba víz és élelem nélkül, s így pusztították ki szisztematikusan az egész falut.” Végül egy Németországban élő és tanuló, Angela Merkel által megsimogatott palesztin kislány szavai, az álmait firtató újságírói kérdésre: „Arról szoktam álmodni, hogy nincs többé Izrael. Nekem nem Németország, hanem Palesztina a hazám. Szobám falán ott lóg Palesztina történelmi térképe.” Azon riporteri felvetésre, hogy de ma ott Izrael van, a lány így válaszolt: „Igen, még, de az a reményem, hogy egyszer majd nem lesz többé ott, csak Palesztina.”

A fenti kemény mondatok egyikét sem én mondtam, de szeretném, ha mind többen meghallanák!

Szentmiklósi István

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>