„Ó szeri eskü: hadd idézlek én!”

„Ó szeri eskü: hadd idézlek én!”

 

zt-150915-038-jpg.exact999x666

 

Ekkora zűrzavar, ilyen összevisszaság rég volt nemcsak Hazánk, hanem Európa ege felett is. A nagy káoszban azonban ne feledjük, semmi sem az, aminek látszik. Ezzel az álságos újfajta népvándorlással egy sokkal nagyobb disznóságot lepleznek, amiről már csak akkor szerezhetünk tudomást, amikor minden elrendeztetett. Ahogy annak idején 2001. szeptember 11-én a Világkereskedelmi Központ tornyait is szándékosan robbantották fel, ugyanúgy most is előre eltervelten gyilkoltak le, űztek el otthonaikból sok millió embertársunkat, hogy gonosz tervüket tovább szövögessék. Az oszd meg és uralkodj elv rég bevált gyakorlata más a bajkeverőknek, s most sincs ez másként. Európa, az EU létrehozásával le akart szakadni a „nagy testvérről”, botor módon azt hitte, hogy gazdaságilag képes lesz annyira megerősödni, hogy az óceánon túlról már ne diktálják a feltételeket. Talán sikerülhetett is volna a terv, ha az összefogás őszinte és nem a másik letaposása, a vörös zónából kiszabadultak másodrendűkénti kezelése húzódik a háttérben. Az unió kiagyalói modern kori új rabszolgaprogramot hirdettek, de mert egymás között is képtelenek voltak megosztozni a koncon, így sötét tervük eleve hamvába holt. Ma Amerika, Izraellel karöltve ha lehet, még inkább Marionett figurákként rángatja a világ országait, s vegyük már észre, hogy a konfliktushelyzetekben mindig ki az, aki a hasznot lefölözi? Ismerhetjük azt is, hogy az Egyesült Államok politikája a viszály politikája. Nem indít háborút senki ellen már jó régen, de folyamatosan egymásnak ugraszt különböző országokat, hogy utána „rendteremtőként”, „békefenntartóként” vonulhasson be a térségbe, miközben a háttérből már jó előre mindkét felet felfegyverezte, kölcsönökkel „megerősítette”, hogy még nagyobb legyen a haszna, ha majd a jóságos békegalamb színében fog tetszelegni. Az elmúlt száz esztendőre visszatekintve a világ bármely pontján ha eldördültek a fegyverek, abban a cionista erők keze mindenhol megtalálható volt, hiszen tudjuk, hogy a vörös hóhér, Lenin oroszországi „fellépését” épp úgy megtervezték, mint napjaink Oszama bin Ladenjét, vagy az ISIS-t, amely muszlimnak vallja ugyan magát, de mégis saját faj- és vallási testvéreit gyilkolja halomra. Ez a mostani nagy népvándorlás pedig pontosan azt hivatott elfedni, hogy a dicső Amerika gazdasága összeomlófélben, Izrael közel-keleti hegemóniára törekvő harca annyira meggyengítette már a kamarillát, hogy ezt csak egy ellenőrizhetetlen és még mocskosabb felfordulással lehet leplezni. Hogy mekkora áldozattal? Ugyan már. Számított ez valaha is a pénzvilág urainak? A második világégést is jóval előbb be lehetett volna fejezni, ha őszintén, az emberiség védelmében fogtak volna össze, pontosabban, ha ki sem robbantják. De a történelmi feljegyzésekből tudjuk, hogy miután még nem volt elegendő a megtervezett áldozat, emberéletben és környezetben egyaránt, ezért – ahogy a profi bokszmeccseknél szokás – itt is el kellett még húzni a küzdelmet, hogy meglegyen a haszon. Most, amikor a hatalmi erők gazdasági átrendeződése és a pénzvilág nagy családjainak pozícióharca folyik a háttérben, ehhez kell ez a színjátékuk, csakhogy most is eleven emberek és nem bábok a főszereplői ennek a sötét játszmának. Emberek, akiket millió számra űznek el otthonaikból, akiket millió számra gyilkolnak halomra, s a világ vezető „elitje” asszisztál ehhez a busás haszon, s a tiszavirág életű hatalom reményében. Most, amikor már javában a harmadik földindulás kellős közepén vagyunk, még mindig megy az egymásra mutogatás, hogy ki miben hibás, ki miért felelős, s úgy tesznek mintha nem látnák, hogy milyen szerepet vállaltak magukra. A „nagyságos” EU kvótákban számolja az emberéleteket, a sok aberrált segélyekben, támogatásokban, rendfenntartó erőkben, ahelyett, hogy végleges megoldást keresnének. Jó kifejletről azért sem beszélhetünk, mert akiknek szeretteit legyilkolták, otthonaikat lerombolták, azoknak hiába adnak mobil telefont és vízhatlan sátrat, hiába a piszkos pénzük. De emberséges, a világ békeszerető többségének megnyugvást adó megoldás volna, ha a szándék is érkezne hozzá. Nem milliárdokban, nem aranykészletben, csupán lelkiismeretben számolva, amely a ma vezetőiből kihalófélben van. A baj okának forrását, azaz a cionista emberiségellenes háborúk azonnali beszüntetését kellene elhatároznia mindenkinek, aki még reméli Földünk megmentését, egy újabb és az eddigieknél sokkal borzalmasabb világpusztítás eljövetelének megfékezését. Azonnal kötelezzék Izraelt a Biztonsági Tanács 1968-as határozatának betartására, vonuljanak ki az ENSZ által meghatározott határvonalakig, írják alá az atomsorompó egyezményt, ha nem, a legszigorúbb szankciókkal sújtva mindenféle diplomáciai, gazdasági és egyéb kapcsolatokat szüntessen meg vele valamennyi ENSZ tagország. Ezután az Amerikai Egyesült Államokat is kötelezzék, hogy a „téves” információkra alapozott iraki háború minden fizikai veszteségét orvosolják és azonnal vonuljanak ki a különféle trükköket is felszámolva Irakból. Az „arab tavasz” kitervelőit zárják életük végéig tömlöcbe, s az általuk okozott kárt is térítse meg Amerika, hiszen Irakot éppen azért rohanták le, mert állítólagosan Oszama bin Laden ott bujkált. Náluk nem is kellett bujkálni egyetlen terrorizmust kiagyaló aberráltnak sem, hiszen nemzeti hősként tisztelik őket.

Idehaza pedig gondosan figyeljenek a politikusi szólamokra, mozgásukra, mert beszédükkel, cselekedeteikkel elárulják, hogy milyen részt vállalnak ebben a sötét játszmában. Most megmérettetik az embernek fia, hiszen aki még mindig a pénzvilághoz dörgölődzik, aki még most sem a magyart óvja, segíti, egyengeti útját, az nem érdemli meg még azt sem, hogy magyar földbe temessék el. Ott, ahol egy „migránsnak”, legyen bár a nemzetre esetleg rárontó terrorista, de akár egy menekültnek, bevándorlónak is több joga és jussa van, mint annak, aki munkájával, verejtékével még most is a Haza egyben tartásán fáradozik, ugyan micsoda vezető lehet az, aki ezt megszavaztatta? Ahol százezernél több hajléktalan embertársunkra annyi figyelem sem jut, mint egy eltaposandó féregre, miközben az ismeretlen idegeneket azonnal élelemmel, ruhával, orvosi ellátással, gyógyszerekkel várják. Szó se róla, a bajbajutottat megilleti a segítség, de miért mindig csak az idegent?! Miért másoknak épülnek a lakóparkok, miközben a dolgos-szorgos családok ezreit dobják utcára? Miért mások kapják a vissza nem térítendő támogatások millióit, miközben családok kerülnek perifériára, szinte az éhhalál szintjére? Miért kapnak adókedvezményt, ingyen területhasználatot, megbecsülést csak a multik, miközben a hazai szellemi tőke ebek harmincadjára kerül? Sorolhatnám, de minek. Aki mindezért felelős, úgy sem tekint e sorokra. Aki elszenvedi, az pedig a maga bőrén megtapasztalva érzi, tudja, átélte mindezt. Mi a megoldás? Figyeljünk, ne bamba bábokként szenvedjük csak el a történéseket, mert lesz egyszer még megtisztulás és akkor végre ismerjük fel az álszent csalókat. Segítsük egymást, szervezzük magunk és környezetünk önvédelmét, készüljünk a hosszú télre, mert megmaradásunk egyetlen lehetősége ebben a nagy magunkra hagyatottság állapotában az, ha egymásra figyelve segítjük nemzetünket a túlélésben.

 

Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>