Olvasói levél

 

Tavaly ősszel nagyon legyengült, rossz állapotban kerestem fel háziorvosomat. Fejfájás, szédülés, fáradékonyság, és a kezemben az ízületeim nagyon be voltak dagadva, fájtak, alig tudtam használni őket. Már évek óta gyötört ez az ízületi betegség, sokféle gyógymódot kipróbáltak velem. Hol kicsit jobb, hol rosszabb volt, de semmi sem segített igazán.

A labor lelet kimutatta, hogy kórosan vérszegény és vashiányos vagyok, (voltam is mindig, de a gyógyszeres kezelés ezen sem tudott lényegesen javítani), és a reumatikus problémámra utaló eredmények tízszer magasabbak voltak a normál értéknél. Hál’ Istennek orvosom ismeri a Tordát, így azt javasolta. Hat hét elteltével megismételtük a labor vizsgálatot, ami annak ellenére megdöbbentő volt, hogy addigra már nagyon jól éreztem magamat, és a kezeim is rendbejöttek. A vas-, hemoglobin értékek a korábbiak többszörösén, a reumatikus állapotot jelző értékek pedig a korábban mért szint tized részén a referencia értékek közepén vannak! Ezt eddig semmivel sem tudták elérni.

Köszönöm Torda!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>