ÓZ LÁZADÓJA

ÓZ LÁZADÓJA

Az Óz Lázadója (Rebel of Oz) néven publikáló szerző Ausztráliában él.

A „mocskos tucat”,

avagy példázat a globalokapitalizmus működéséről

Mottó: „Ha milliókat akarsz lopni, rabolj ki egy bankot.

             Ha milliárdokat, alapíts bankot.”

 

Kié a világ? Senkié és mindenkié. Igaz, létezik a főharamiáknak egy tucatnyi, egymással keresztül-kasul összeházasodott klánja, akik úgy élnek, mintha az élet Monopoly-játék volna. Márpedig a világot ugyanúgy nem lehet birtokolni, ahogy nem lehet birtokolni a vizet, a levegőt, a szelet, a napfényt, a havat és az esőt sem. Aki másként gondolja, nincs összhangban a valósággal.

A élősdi haramiacsaládok „mocskos tucatja” [„mocskos tucat”, vagyis tizenhárom: a „vérvonalas” illuminátus családok száma] olyan, mint a vízgyűjtő medencét körülülő és ellenőrző oroszlánok. Nem más dolguk, mint ráérősen, kényelmesen várakozni a szomjas állatokra. Amikor a szomjúság legyőzi az állatokban az attól való félelmet, hogy zsákmányul esnek, és reménykedni kezdenek, hogy nem őket kapják el, hanem valaki mást, akkor föltápászkodnak fenekükről az oroszlánok, és nekilátnak öldökölni. Pofonegyszerű!

Ha távolabbról másik oroszlánok közelednek azzal a szándékkal, hogy ők is megtömjék a bendőjüket, a víz körül ülő oroszlánok elkergetik, vagy éppen meg is ölik őket. Ők sokkal erősebbek, mint a kevésbé szerencsés oroszlánok, mert azok szűkölködnek enni- és innivalóban, nekik viszont rengeteg az idejük, hogy eddzék magukat és pihenjenek.

Vajon a vízgyűjtő medencét ellenőrző oroszlánoké-e a víz? Már hogy volna az övék! A víz csupán ott van, akárcsak a levegő. Az oroszlánok erőszakkal vették birtokukba, és könyörtelenül nekiesnek mindenkinek, aki rá próbálja venni őket, hogy osszák meg másokkal is.

Ahogy a zsarnokok mindig is szokták, az oroszlánok is arra építik hatalmukat, hogy a többi állat nem fog össze ellenük önmaga megvédésére. Pedig az oroszlánoknak esélyük sem lenne egy bivaly- vagy zebracsordával szemben. Tízezres tömegben rohannák le, taposnák szét és harapdálnák halálra őket. És az állatok szólhatnának az elefántoknak meg a rinocéroszoknak is, hogy a segítségüket kérjék. Az ilyen óriási állatok sem szeretik, ha oroszlánok settenkednek az ivadékaik körül.

Nyílna másféle lehetőség is az oroszlánok erőszakos kényuralmát nyögő csordaállatok előtt. Összefoghatnának, hogy megváltoztassák a gyűjtőmedencébe jutó víz folyási irányát. El kellene érniük, hogy az oroszlánok szomjan pusztuljanak, és biztos vízforrás teremtődjön mindenki más számára.

A terv megvalósításához nyilvánvalóan arra lenne szükség, hogy az összes állat együttműködjön. Vajon az oroszlánok türelmesen figyelnék, hogy a többi állat összefog ellenük? Szó sincs róla! Kétségbeesetten igyekeznének megakadályozni őket, rémületet keltve bennük, hajszát indítva a vezéreik ellen.

Ebből azonban nem következik, hogy a terv ne lenne megvalósítható. A csordaállatoknak megvan az az előnyük, hogy sokkal többen vannak. Az oroszlánok csak színlelik, hogy olyan hatalmasak. Az „oroszlánellenes mozgalom” legyilkolt, súlyosan megsebesített vagy meghunyászkodásra kényszerített vezéreinek helyére ezer meg ezer újabb vezér léphetne. Az oroszlánoktól való megszabadulás azonban kétélű fegyver. Az oroszlánok állatok közti jelenléte azzal az előnnyel jár, hogy elpusztítják a gyönge és beteg csordaállatokat, mérsékelik a betegségek terjedését, és javítják a csorda génállományát.

Az olyan emberi ragadozók esetében, amilyenek a „mocskos tizenhárom” klán tagjai meg a tányérnyalóik, sajnos más a helyzet. Ők az égadta világon semmit sem tesznek az emberiség génállományának javítása érdekében, éppen ellenkezőleg! Minthogy szellemi fogyatékosok, nem érik föl ésszel, hogy már éppen eleget öltek, és éppen eleget harácsoltak össze. Ilyen fogyatékosság igen ritkán fordul elő a természetben a ragadozók közt, hiszen az egyed és a faj életben maradása szempontjából semmilyen evolúciós előnnyel sem jár a szükségesnél nagyobb mértékű gyilkolás és fölhalmozás.

Az állatoknak nincs rá módjuk, hogy tárolják és megőrizzék a gyilkolás révén szerzett javakat. Ha többet gyilkolnak, mint amennyire szükségük van, csupán azt a kockázatot növelik, hogy ők maguk is megsebesülnek, vagy ott hagyják a fogukat. Az emberek azonban sajnálatosan megtalálták a módját, hogy az így szerzett javakat megőrizzék, mégpedig azáltal, hogy olyasmivé alakítják át, amit föl lehet halmozni: vagyis pénzzé. Ennélfogva nem kell amiatt aggódniuk, hogyan őrizzék meg a gonosztetteik révén szerzett kiváltságokat. Nyugodtan kizsákmányolhatnak, lopkodhatnak és rabolhatnak, amíg csak kedvük tartja. Minél többet összeharácsolnak, annál több a kiváltságuk. A pénzüket megvesztegetésre, kormányok, bírák, ügyészek, tömegtájékoztatási eszközök és egész hadseregek megvásárlására fordíthatják, hogy legyen, aki megvédi az érdekeiket, és növeli a biztonságukat.

Az elmúlt évezredek során a „mocskos tucat” gyilkos fegyverré tette a pénzt. A legjobb úton vagyunk afelé, hogy a „mocskos tizenhárom” klán kiirtsa vagy rabszolgaságba döntse az egész emberiséget. A gonoszkátyúból nincs más kiút, csak ha mind egy szálig elteszik őket láb alól, és velük együtt a tányérnyalóikat is, vagy ha kicsavarják a kezükből a fegyvereiket, és ellenük fordítják. Az állatok világától eltérően semmiféle hátránnyal sem járna, ha az emberiséget megszabadítanák ragadozóitól. Mindnyájan részesülnénk az előnyökben.

Ha talpára akarjuk állítani a fejtetőn álló világot, ezen az úton kell elindulnunk.

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>