Pártkatonák

PÁRTKATONÁK

 

Soha nem voltam tagja semmilyen pártnak, politikai vagy társadalmi szervezetnek, és erre biztatom gyermekeimet, unokáimat is. Igaz, bő ötven esztendeje, még gyerekként, részt vettem az akkori vörös nyakkendős úttörőmozgalomban, de serdülő koromra abból is kikoptam, és maradt számomra az elvi függetlenség. A mögöttem hagyott hat és fél évtized lehetőséget adott megfigyelni s megtapasztalni, hogy a különböző pártokba belépő emberek közel sem az elveikért, a tenni akarásért csatlakoznak egyik vagy másik szektához, hanem egyéni érdekből, előnyökért, a haszonért, a hatalomért. Ezek az emberek két tulajdonsággal biztosan rendelkeznek, egyik a gerinc hiánya, másik a köpönyegforgatás. Belőlük lesznek a legodaadóbb pártkatonák, aztán dezertálásuk után a leghangosabb ellenségek. Tán emlékeznek még a véresszájú komcsi Csintalanra, és a hatalomért mindenre képes Fodor Gáborra?

Még a zaklatott kommunista időkben mondta egy kedves idős nőismerősöm; Én már nem érem meg, de te meglásd, a legaktívabb besúgókból, a legkeményebb vallásüldözőkből lesznek a templomi előimádkozók! Megérte. Onnantól a padok mögött állva imádkozta végig a Szentmisét, mert az első sorokat valóban elfoglalták a hirtelen megtért spiclik, tanács- és pártvezetők. Falumban egy rettegett agresszív ember, B. Kálmán volt a párttitkár és a tsz elnök egy személyben, akitől épp úgy féltek a járási vezetők, mint beosztottai vagy saját családtagjai. Egy közgyűlésen durván megszégyenítette egyik traktorosát, aki a vita hevében váratlanul letépte az őt porig alázó elnök ingét, és a jelenlévők megrökönyödésére testén láthatóvá vált a bélyeg, ami azt bizonyította, hogy tagja volt az SS-nek. A Kommunista Pártnak is kellettek ezek a kemény legények! Aztán ahogy Soros, Maxwell és Palmer jóvoltából emelkedni kezdett a Fidesz csillaga, itt tűntek föl a mindig, mindenkor talpra esők. Az oldal kevés lenne felsorolni azokat a Fidesz párt tagkönyvvel rendelkezőket, akik a KISZ-ből, az MSZMP-ből, az MSZP-ből, az SZDSZ-ből, az MDF-ből, és a jó ég tudja miféle szektákból érkeztek.

Újabban viszont, a közvélemény kutatókkal ellentétben, a Fidesz lankadását vélem felfedezni, látva Pokorni szokatlan megnyilvánulásait és Ángyán doktor vidéki haknijait. Most pedig itt van a párt zöld üdvöskéje, a 19. sorszámú pártkönyv tulajdonosa, Illés Zoltán. A frakcióban ő volt Orbán legerősebb imádója. Környezetvédelmi államtitkárként megszavazta a Liget projektet, ahova múzeumi negyedet álmodott a kormány, jelenleg meg rendőrrel üvölt, molinót bont, építési terület fóliáját nyirbálja kisollóval, és 40 fa kivágása ellen tiltakozik ugyanott. Ne gondolják, hogy égi sugallatra világosodott meg! Sokkal szimplább oka van, a 2014-es választáson Orbán kihúzta nevét a pártlistáról, és nem ülhetett be a kényelmes és jövedelmező parlamenti székbe. Elmondása szerint oktat az amerikai kötődésű Közép Európai Egyetemen, s közben minden idejét, energiáját a tiltakozásra, a lázításra szenteli. A városligeti fák kivágásán túl, támadja Paks 2-t, a biomassza gyártást, a napelemek és a mobil gátak használatát. Egy internetes portál megkérdezte tőle, miért nem lép ki a Fideszből? Semmit mondó válaszából én azt szűrtem le, ha marad hatalmon a jelenlegi kurzus, és alkalma lesz visszamászni a fészekbe, jól jöhet a tagság, ha meg új csapat lesz a nyerő, „belső bomlasztóként” igazolhat át. Ugyanebben az interjúban kitért az MNB pénzek ki-alapítványozására, az állami földek eladására, az EU-s támogatások elosztására, a haverok kitömésére, sőt egy kicsit habonyozott is, de ez mind a taktika része. Viszont e vagdalkozásnál sokkal izgalmasabbnak találom az interjú végét, ahol elmondja, hogy ősztől John D. Graham meghívására az amerikai Indiana Egyetemre megy. Ő az a Graham, aki annak az ifjabb Busch elnöknek volt államigazgatási és környezetvédelmi főtanácsadója, aki megtervezte és végre is hajtatta a több ezer ártatlan áldozatot követelő 9/11 kódú New York-i színjátékot, világuralmi céljai igazolásául. Vajon mire okítják ott ki, ezt az Illés nevű pártkatonát?

 

Szentmiklósi István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>