PEDOFILIA

PEDOFILIA

Kazimir Ágnes gyermekpszichológus megfogalmazásában „Pedofília a gyermekek elleni szexuális és emocionális erőszak. Visszaélés a gyermekek kiszolgáltatottságával, gyengeségével, tapasztalatlanságával, erőtlenségével, érintetlen hamvasságával, kíváncsiságával, bizalmával, függő helyzetével, visszaélés a gyermeki vágyakkal és ösztönökkel. A pedofil személy kóros személyiség, aki kedvességével, ajándékokkal, ígérgetésekkel, de nem ritkán erőszakkal el tudja érni, hogy a gyermek kövesse őt, teljesítve kéréseit, igényeit. Célja, hogy önző módon kielégítse perverz vágyait, úgy, hogy közben uralkodni tudjon, erősnek, hatalmasnak érezhesse magát.”

Valós társadalmi megítéléséről pedig egy egészen friss és sokat mondó példa. A győri börtönben egy rabot három cellatársa folyamatosan zaklatott, megalázott, mi több fizikailag bántalmazott, miután megtudták róla, hogy pedofil bűncselekmények elkövetése miatt tölti hét éves büntetését. Tehát a börtönhierarchia legalján találja magát az, akit pedofil jellegű bűntettekért ítélnek el, azaz odabenn is megvetéssel, s a kínok kínjával szembesül.

Magánvéleményem? Megérdemli! A leginkább érintett területek (oktatás, egészségügy, művészetek, stb.) néhány kivételtől eltekintve, kiközösítik tagjaik közül az ilyen gyalázatos gaztetteket elkövetőket, a rendészeti szervek is éberen figyelik a híradásokban és a világhálón felbukkanó eseteket, sőt a Katolikus Egyház, már a gyanúba keveredett papokat is kizárja soraiból. Akkor milyen kilátásai maradnak szegény, üldözött, boldogtalan pedofilnak?

Hát a nagyszerű Európai Unió, mely szeretettel öleli keblére a leszbiket, buzikat, a pedofilokat is, és hálaként jól fizető pozíciókkal, magas tisztségekkel díjazza a „kóros személyiségeket”. A hírekből már ismert nevek, és mocskos üzelmeik véget nem érő felsorolása helyett kérem, elégedjenek meg egyik díszpéldányuk rövid pedigréjével! Nem más ő, mint egy zsidó német ügyvéd, és egy szintén zsidó francia tanárnő frigyének nemes hozadéka, bizonyos Daniel Cohn-Bendit. Származásához híven már ifjan egy anarchista csoport tagja lett, és 1968-ban vezető szerepe volt a párizsi Sorbonne Egyetem erőszakos megszállásában, amiért tíz évre ki is tiltották Franciaországból. Németországba tette át székhelyét, s Frankfurtban óvó bácsi lett, egy magánóvodában. Ott aztán kiélhette beteges vágyait, nézegethette, tapizhatta, simogathatta a kis romlatlanokat, s időnként állítólag el is bűvölte őket a gatyájában szemléltetőeszköznek hordott „férfiúi büszkeségével”. Maga írta egyik később kiadott élménybeszámolójában. Azt nem tudom a szülők mennyire értékelték ezt a hagyományostól eltérő, magasröptű nevelési formát, mindenesetre a holland Tilburgi Katolikus Egyetem díszdoktori címet adományozott a devianciáért, a multikultiért, a drogozásért kiálló pedofilnak. Jómagam Bettina Röhl újságírónőtől tudom, hogy pedofil.

1994-től bérelt helye volt az EP-ben, amit innentől én inkább PEP-nek, (Pedofil Európa Parlament) nevezek. Hol a német, hol a francia vörösről zöldre váltott anarchisták választották szószólójukká, s ültették a zöld frakció társelnöki székébe. Onnan viszont már nem csak az ártatlan kicsi dedósokat molesztálta, hanem a tisztességes felnőtteket, pártokat, kormányokat, nemzeteket is, mígnem mohóságában valami olyan kockázatos fészekbe nyúlt, hogy lába alatt forró lett a talaj, menekülőre fogta, és meg sem állt a dél amerikai esőerdőkig. Csillagászati uniós apanázsából immár Brazíliában rezzegeti a bennszülötteket, meg a dzsungel majmait.

Csakhogy hit-, bűn-, és párttársai még itt dekkolnak Brüsszelben, Strasbourgban, Európában! Az unió pedofilként él vissza a kis nemzetek gyengeségével, bizalmával, függő helyzetével, gazdasági és pénzügyi kiszolgáltatottságával, önző módon uralkodik, és igyekszik erősnek, hatalmasnak látszani. Óvakodnunk, vagy inkább menekülnünk kellene ebből, az EU nevezetű ördögi szektából, amit már teljességgel a perverz cohn-benditek uralnak és irányítanak, meg azoktól a hazájukban leszerepelt, néhány dollárcentért mindenre kapható politikai pedofiloktól, akik saját népüket is becsapva, Európa gyökereit, történelmét, érdekeit, értékeit (ha vannak még ilyenek egyáltalán) megtagadva, mindent kiszolgáltatnak a nemzetközi finánctőkének! Máris vészesen recseg, ropog az unió tákolmánya, s ha nem akarunk a romok alatt veszni, nemzeti kalákában, sürgősen építkeznünk kell! Raffay Ernő történész professzor szerint is, az EU felbomlására; „Magyarországnak erős tudatra, erős gazdaságra, és erős hadseregre lesz szüksége.” Athénban még pihen a bontókalapács, de Brüsszelben már hullik a vakolat.

Magyarok, munkára fel!

Szentmiklósi István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>