Rólunk

Kedves Olvasó!

 

Köszöntöm abból az alkalomból, hogy rátalált honlapunkra. Írásainkon kívül, hogy jobban megismerjen bennünket egy rövid kis bemutatkozással segítjük abban, hogy eldöntse, marad-e a honlapunknál, ajánlja-e ismerőseinek, barátainak, megmaradásunk érdekében előfizet-e lapunkra.

A Világ Magyarsága Nemzeti Hetilap jelenlegi formájában 2002. október 12-én jelent meg első alkalommal. Korábban 1936-ban Gömbös Gyula idejében vált ismertté, 1956-ban a szabadságharc  alatt összesen 3 példányt ért meg.
A Világ Magyarsága nem tartozik egyetlen politikai párthoz, semmilyen „oldalnak” nem a szócsöve, nemzeti elkötelezettségünket felvállalva a megosztottság ellen, Kárpát-Hazánk egységét szeretnénk – egyelőre – lélekben előmozdítani. Írásainkkal is a magyar öntudat erősödését, a magyarság önmagára találását igyekszünk segíteni. Ennek érdekében adunk hangot hétről-hétre minden, a Haza ellenére történt visszásságoknak is, kifosztásunk okozóit igyekezve pellengérre állítani, párt-hovatartozásuktól függetlenül. Hiszen valamennyien azt valljuk, hogy nincs sem jobb, sem pedig baloldal, csak hazafiak és hazaárulók. Akik pártoskodnak, megosztják a nemzetet, akik csak a magyarságból és nem a magyarságért élnek, teljesen mindegy, hogy milyen ideológiát vallanak, ők a nemzet kifosztói, elárulói, akiket a történelem szemétkosarába kell dobni, sajnos egyelőre még csak írott szóval.
A sötét oldal folyamatos bemutatása mellett elsősorban a magyarság lelkiismeretének felrázása, a lelkek megérintése a legfontosabb célunk, hiszen valljuk, hogy a magyar hagyományok, a magyar kultúra, nemzeti értékeink felmutatása, a magyarság egyetemes műveltsége egyben megmaradásunk záloga, hiszen nem véletlenül lettünk kiválasztva a tudás átörökítésére, nem véletlenül lett a magyar a TUDÁS népe. Ha olykor botladozva is haladunk önként vállalt utunkon, kérjük fogadják írásainkat szeretettel és figyelemmel, hiszen nem az a célunk, hogy bárkit is elrettentsünk, hanem, hogy rávilágítsunk a bennünket évezredek óta mételyező gonosz eszmékre, s egyúttal mindarra a küldetésünkként kapott feladatokra, amelyek a vérzivataros időkön is átsegítettek minket. Gyakran kapjuk kritikaként, hogy „nekünk senki sem jó”. Amikor ezt hallják, gondoljanak arra, hogy mit tettek velünk a pártok, mit tett Európával, de a világgal is a pártoskodás az elmúlt kétszáz éve, amióta a liberális-szabadkőműves eszmeiség behálózta Földünket. Gondoljanak arra, hogy Isten miért adott egy szívet valamennyiőnknek. Hiszen nem lehet bal vagy jobboldali ember, csak EMBER, akinek az a feladata, hogy élhető életet teremtsen maga és családja számára, hogy élhető létet örökítsen át gyermekeinek, amelyet csak erős hittel és szent meggyőződéssel lehet megvalósítani, hiszen tudatosítani kell mindenki számára, hogy a Föld senkinek sem tulajdona, így nem is birtokolhatja/bitorolhatja, mert azt csupán kölcsön kaptunk Teremtőnktől.

A Világ Magyarsága munkatársai nevében: Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>