Stockholm-szindróma

Stockholm-szindróma

 

A Stockholm-szindróma lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet éreznek kínzóik, elrablóik iránt. Ez a jelenség akkor léphet fel, amikor a sok bántás mellett a bántalmazott, fogvatartott figyelmet, olykor felületes kedvességet tapasztal a fogva tartója részéről. A Stockholm-szindróma névadója: a Norrmalmstorg dráma – 1973. augusztus 23-án kezdődött. Svédország fővárosában két rabló megtámadott egy bankot, túszul ejtett négy alkalmazottat, majd öt és fél napig fogva tartotta őket. A 131 órán át tartó összezártság különös hatással volt a túszokra: annyira megkedvelték fogva tartóikat, hogy kiszabadulásuk után gyűjtést rendeztek a rablók jogi védelmének költségeire. A Stockholm-szindróma történettel kapcsolatban sok álhír keletkezett, a legelterjedtebb, miszerint egy volt túsz később el is jegyezte magát az egyik bűnözővel.

Mindezt azért idéztem, mert a rendszerváltozásnak mondott 25 esztendő mérlegét tekintve Hazánk Stockholm-szindrómában szenved, s ebből a mély, tudatmódosított állapotból igen nehéz kivergődni. Különösen, ha újabb és újabb bűncselekményekkel mételyezve a lelkeket, a mindenkori hatalomnak az az érdeke, hogy ne is ébredjünk öntudatra. Nézzék meg, hogy az elmúlt 25 év alatt hogy lopták szét az országot. Míg az úgymond átkosban legalább a nemzeti vagyon megvolt, szinte minimális államadóssággal, s virágzó mezőgazdasággal, feldolgozó iparral, nem beszélve a magyar szellemi képességek világhírnevéről, mára mindebből mi maradt? A maffiamódszerekkel dolgozó banda először lila ködöt eregetve a népre, a lelkeket kötötte gúzsba. Aztán szétlopta a gazdaságát, elvette a földjét, kicsalta még a féltve őrzött családi értékeket is, s miután nem maradt egyéb, hát világgá kergette a fiatalságot, amelyért szintén busás vagyon ütötte ezeknek a gazembereknek a markát. Hiszen ahogy a kilencszázas évek elején, most sincs másként: kell a magyar precizitás, az éles elme, a munkaerő a morálisan leamortizált Nyugatnak, hogy ismét erőre kapjon. S mindeközben olyan alattomosan adagolták a bankármaffia által mozgatott, megvett ügynökeik által az új „igét”, a demokrácia mételyét, hogy a sok-sok érzelmileg is lebutított tömeg még szeresse is, még küzdjön is a látszólag veszélyben lévő pártokrácia kijelölt figuráiért. Tüntessen, veresse össze magát az utcákon, az utolsó fillérjét is adja oda, s higgye, hogy azok a szerencsétlenek, akik idő közben mindezért a színjátékban vállalt főszerepekért milliárdosokká szenvedték magukat, még sajnálhassák is őket, hogy mennyire veszélyben forog az életük, milyen nagy kockázatot vállalnak értünk, milyen bátran küzdenek az Unió és mindenféle Nyugatról érkező parancsok ellen. Természetesen kizárólag csak miértünk vállalva mindezt. A nép, a pártok emlőin csüngő nép pedig szereti, mi több, életét és pénzét áldozni volna képes ezekért a galerikért, akik pedig tisztában vannak a Stockholm-szindróma lelki hatásával, s igyekeznek is kihasználni annak minden lehetőségét. Ha kell, levélben szólítják meg a tömeget, kerül, amibe kerül. Ha szükséges, óriás plakátokon üzennek. Szintén kerül, amibe kerül. Elvégre nem saját zsebből fizetnek, hanem a mi adóforintjainkból. Amikor kell, egy kis nyaklevest is elviselnek az Unió másságos vezérkarától, hiszen a szereposztáskor ez is benne foglaltatott a darabban, mivel ezért még nagyobb szimpátiát lehet bekasszírozni a fogvatartottaktól. Mert csak kevesen akarják tudomásul venni, hogy Hazánk lakossága fogoly. Nem is rabszolga már, mert a rabszolgának még legalább önálló gondolata lehetett. A magyarság fogollyá lett saját hazájában. Hiszen már a gondolatait is blokkolták, már csak egyetlen feladata maradt: ellentmondást nem tanúsítva alávetni magát a pártok akaratának, s szó nélkül, ha kell, az utolsó fillérét is átadni a hatalomban lévőknek és kegyeltjeiknek, hogy cserébe egy-egy mosolyt, egy vállon veregetést kapjanak a sorozatos fenékbe rúgás mellett. Mert aki nem látja be, hogy a devizahitelnek csúfolt szervezett bűnözői módszerrel végrehajtott nemzet-kifosztás áldozatai lettünk, az már soha nem is fog fölébredni mély rémálmából. Mert ne gondolja senki, hogy a devizahiteles bűncselekményt csak az a másfél millió embertársunk szenvedi meg, aki valamilyen hitelt vett fel. Nem! A bankkonszolidációt, a banki kamattrükköt, a különféle tranzakciós és egyéb díjaknak elnevezett pénzkilopást valamennyien fizetjük. Összeszámolták már, hogy hány ezer milliárd forint vándorolt eddig is a külföldi magánbankok vezéreinek zsebébe? Hogy hány ezer milliárdot loptak el tőlünk különféle banki ügyletek címén? Hogy az úgynevezett brókerbotránynak mondott pénzeltüntetéssel hány ezer milliárd lett ismét átadva az idegen érdekeltségű bankoknak? Hogy az önkormányzatok által elherdált sok ezer milliárd forintot megint csak az egész nemzettel fizettetik meg, s volt-e emiatt felelősségre vonás? A sor végeláthatatlan. Eközben pedig az egy tőről fakadó pártok – ellenzéki és hatalmon lévő milliárdosok bandája –  folyamatosan ámít, harsogja, hogy csakis ők képesek bennünket kivezetni a kátyúból, miközben egyre mélyebbre süllyedünk, s ennek ellenére a megvezetettek, mint a legsötétebb bűncselekmények áldozatai, foggal-körömmel ragaszkodnak fogva tartóikhoz. S bizony még pénzt is gyűjtenek nekik – birkamenetekre, plakátakciókra, választási (?) hozzájárulások gyanánt, stb., csak nehogy megharagudjanak, s nehogy magára hagyják a nemzetet. Mert akkor mi lesz? Akkor talán még gondolkodni is kellene, s ez a legrémisztőbb, ami legújabb korunkban megtörténhet velük. Elvégre Mátyás királyunk óta nem volt, aki önzetlenül védte volna a magyar érdekeket, mert ha akadt is néha-néha valaki, annak rövid időn belül leáldozott a szerencse csillaga, amit mérhetetlen szenvedés és mély gyász követett. Talán itt volna az ideje, hogy a Stockholm-szindróma helyett a mi magyar múltunkból végre a Hunor és Magyar „szindrómát” élesszük fel. Emberibb, s ami fő, életigenlőbb volna!

Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>