Széttöredezve és egymást gyűlölve Mindnyájan gyengébbek vagyunk

„Széttöredezve és egymást gyűlölve
Mindnyájan gyengébbek vagyunk”

Az egyik, gyilkosság miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt rabnak az eszement brüsszeli „bíróság” összesen 5 millió forint kártérítést ítélt meg, mert a hazai fogva tartás körülményei nem felelnek meg a követelményeknek. Azon tűnődöm, mi volna, ha az utcára dobott hajléktalanok próbapert indítanának, amiért az állam az alapvető emberi jogaikban korlátozva nem biztosítja számukra az életfeltételeket: munkát, kenyeret, fejük fölé fedelet! Vajon a „nagyságos” liberális, aberrált, homofób és erősen magyargyűlölő bagázs milyen ítéletet hozna? Kötelezné-e elvbarátait – mert a látszat ellenére is azok – a büntetés megfizetésére vagy ejtené a panaszt? Elvégre a banksztertársaik fosztogatása, devizahitelnek álcázott országrablása számukra is jólétet – az eddigieknél is nagyobb hasznot – eredményezett, csak nem képzeljük, hogy lemondanának a szerzett vagyonról! Azért minden esetre megérne egy „misét”, hogy a különféle hajléktalanokat felkaroló szervezetek végre az utcára kitaszítottakkal is törődve éppen ezen a jogon indítanának pert a kifosztóik ellen. Az elítélt, a többszörös gyilkos milliós kártérítéseket kap azért, mert példának okáért a súlyzóit elvették tőle és nem tudja fizikai erőnlétét fenntartani, azért mert a számítógépét nem engedik rendszeresen használni!
Fura egy világot élünk, az biztos. Olvasom, hogy a Magyar Villamosipari Művek a tőlünk beszedett „szolgáltatási” díjakból sok milliárdnyit fizetett ki a parlamenti pártok támogatására, de jutott belőle még az úgynevezett civil szervezeteknek is. Példának okáért a civil összefogásként masírozó társaság 508 millió forintot kapott az elmúlt évben, csak úgy. S akkor még a reklámokra, jutalmakra és egyebekre kifizetett milliárdokat nem is számoltuk. Miközben emberek ezreit rakják utcára, mert képtelenek az egyre magasabbra srófolt közművek díját megfizetni! Kellene mégiscsak egy próbapert indítani, hogy az alkotmányunkat alaptörvénnyé csúfított rendelkezéseiket sem tartják be, s nem biztosítják az alapjogon járó életfeltételeket, életteret azok, akik ezért kapják a pénzt, paripát és miegyebeket! Nemrég Magyar Világ Estünkön Újházi Simonné pálos rendi kutató-történész Kanizsai Dorottya életét tárta elénk. A hazai tudománytalan akadémia általi kötelező tananyagban jó, ha annyit tudnak a diákok róla, hogy a mohácsi csata után ő volt az az egyetlen „férfi”, aki eltemettette a 40 ezernél több áldozatot – magyart, törököt egyaránt. De Kanizsai Dorottya e kegyeleti tettét megelőzve is magyar nemes asszonyhoz méltóan élt. Uradalmán minden házasulandó fiatalnak stafírungot adott, minden születendő kisgyermeknek babakelengyét készített, minden balsorsot szenvedettnek az újrakezdéshez segítséget nyújtott, az arra érdemest támogatta a tanulásában, a mestersége magas fokú elsajátításában, élelmezte az éhezőt, ruhákat osztott ki a hideg ellen a nincsteleneknek. Felötlik bennem az utóbbi idők könyvheti kínálata. Miniszterelnöknék és miniszter feleségek, milliárdos nejek és milliárdosok celebjei egymást túllihegve írják a szakácskönyveiket, s a sok sznob, képmutató kígyózó sorokban áll, hogy kétheti ebédpénzét adva megvehesse azt. Akkor, amikor sokaknak már ennivalóra sem jut, ezek szakácskönyvet írnak, főzőversenyeket rendeznek! Nem tudom, valamelyiknek eszébe jutott-e akárcsak Horthy Miklós felesége is, hogy ne menjünk vissza a „sötét középkorba”, Ő Kenderesen el nem mulasztotta volna, hogy a születendő gyermeket kelengyével lássa el, a jegyeseknek az önálló élet kezdéséhez ne adakozzon? Követte-e bárki is ezeket a szép példákat vagy csak a rongyrázásig jutottak el. A havonkénti félmilliós brüsszeli tanulmányutakig, az arab világ luxus tivornyáiig, a libalábon álló palotáik mutogatásáig vagy a szokásos összeröffenéseik menüsorának taglalásáig? Akad-e akárcsak egy is közülük, aki megérezné, hogy az a fajta jólét, amiben ideig-óráig még lehetnek, nem azért van, mert netán olyan okosak, szépek, szerencsések, hanem mert emberek tíz- és tízezreit kifosztották, aljas módon elvették javaikat, különféle, számukra írt törvényekkel, rendelkezésekkel váltak milliárdossá, a pályázataikkal még a gondolataikat is elszívva, ellopva küldték padlóra a magyart!? Jutott-e eszébe bármelyiküknek, hogy nem „jótékonykodni”, „segílyezni” kell, hanem lehetőséget adni az élethez, a tovább éléshez. Talán még nem korcsosult el annyira a lelkük, hogy ne emlékeznének diákkoruk egyik nagy slágerére, a Bikini együttesre: „Adj helyet magad mellett, az ablakhoz én is odaférjek”… Bizony ezeknek már csak vakablak tátong a palotáik falán. Mi éppen ezért Pósa Lajos újabb szívmelengető gondolataiból töltekezzünk!
Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>