SZÜKSÉG VAN RÁD

SZÜKSÉG VAN RÁD

 

Mottó: Aki életet ment az életmentő.

             Még akkor is, ha tudtán kívül teszi,

             s nem kap érte semmilyen kitüntetést.

 

Az ember élete milliónyi parányi különböző alakú és értékű mozaikdarabkából áll össze egyetlen teljes egésszé. Vannak a burokban születettek, akiknek a külcsínt, a belső gazdagságot, életerőt és fényes tehetséget, érzelmek kincsestárát, s a földi javakat bőkezűbben mérte a sors, és vannak azok a szerencsétlenek, akik rögös evilági pályájukat feláldozzák mindezen csecsebecsék reménytelen hajszolásáért.

Igaz, így vagy úgy, egyszer minden lélek elérkezik a Styx folyó partjára, kalandos útja során többször megmártózva langymeleg örömökben, átfagyva az őt körülvevő dermesztő közönytől, lángoló szenvedélyektől megperzselődve, feledhetetlen csalódásokkal megnyomorítva, gyógyíthatatlan sebeket hurcolva magával.

A minap fájdalmas öntudatlanságom lebegő állapotában magam is Khárón közelébe kerültem, de a lélekrévész, ellentmondást nem tűrően, visszafordított az árnyékvilágba. Úgy látszik nekem még nincs érkezésem a túlpartra igyekvő, minden akadály elől megfutamodók, a csalódásaikat feldolgozni képtelenek, a jövő ígéreteit elfogadni nem is akaró önkéntes áldozatok seregébe. De hát egy hosszú, szenvedésekkel kikövezett göröngyös Életút során adódhatnak pillanatok, amikor az ember végső elkeseredésében kívánja, sőt könyörögve óhajtja az enyhet hozó kegyes halált.

S ha azokban a sorsdöntő helyzetekben a néma imákon, egy hű kedves szerelmes biztatásán túl, nem érkezik egy hőn remélt suttogó belső hang, egy váratlan, velőtrázó távoli kiáltás, vagy egy minden tettet blokkoló rendhagyó gesztus, szegény rokonok máris készíthetik az aranypénzt a révésznek fuvardíjra.

Nekem érkezett. Telefonhívás formájában, éppen a legkritikusabb pillanatban. Anyósom hangját hallottam a készülékből, hogylétem felől érdeklődött. Megszólalni sem bírtam, a fájdalomtól, a meghatottságtól, vagy a torkomba csorgó könnyektől? – nem tudom. Ő viszont el-elcsukló hangon, s ugyanakkor parancsolón vigasztalt, biztatott, erősített.

–   Tarts ki! Tarts ki! – ismételgette – Gondolj a családra, az unokákra!

Aztán, mint célzott puskagolyó, szíven talált egy mondata, amit tán meg sem érdemeltem, de rá biztosan nem szolgáltam:

–   Ne add fel, légy erős, szükségünk van rád!

E szavak hallatán, bennem nem elpattant az a bizonyos húr, hanem széttéphetetlen kötelékké erősödött. Utána, apósom vette át a kagylót, de kínosnak induló társalgásunk csakhamar közös zokogássá torzult.

Agyamban, vérereimben robogó mozdonyként zakatolt anyósom vészkiáltása, a Ne add fel, szükségünk van rád! Mint utolsó szalmaszálba, úgy kapaszkodtam ebbe a szívet melengető felszólításba. Vénám is ritmikusan lüktette az intést.

Hallottad ember? Szükség van rád!

Ne kérdezd miért, miként, meddig, csak harcolj!

Akit utolér egy effajta kijózanító kiáltás, vagy inkább megroggyantó ütés, az minden bizonnyal ad magának szűk kettő percet feleszmélni, és átgondolni a folytatást, a megváltoztathatatlannak vélt tervet. Százhúsz másodperc pedig már elég lehet, a józan ész diadalához.

Számomra, szerencsémre vagy sem, elég volt, és a megfutamodás helyett, megkezdtem embert próbáló küzdelmemet a megállíthatatlannak nevezett kór ellen.

Jelentem, harcolok ameddig lanyhuló erőm engedi, kitartok emberi létem végső határáig, hiszek a szeretet gyógyító erejében, s nem adom fel, legfeljebb elbukok a célszalag előtt.

Lélekben készen állok a hitet, erőt, kitartást kívánó küzdelemre.

Ja, és el ne feledjem, anyósom frissen kisütött töpörtyűje, máris megindított a testi felépülés útján.

 

 

 

Szentmiklósi István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>