Szülinapi torta

SZÜLINAPI TORTA

Unokámmal a családi nagy fotóalbumot nézegettük, s feltűnt neki, hogy hároméves koromtól a tizedikig, minden évben le lettem fényképezve a szülinapi tortával. Fotók máskor is készültek rólam, óvodai, iskolai szereplésekről, elsőáldozásról, nagyobb családi eseményekről, sőt egyszer majdnem gyermekruhákat bemutató fiúmanöken is lettem, ám egy a hajamba akadt és megszorult zippzár még kifutóra lépésem előtt véget vetett ebbéli karrieremnek. Erről szerencsémre nem maradt bizonyíték az utókornak. De azok a tortás képek nagyon kitűntek a többi közül, igazi profi műalkotások, ízléses háttérrel, a fények és árnyékok megkomponálásával, egyedi beállításokkal, speciális technikákkal, extra minőségben. Hentes nagyapám ugyanis nem csak barátja, hanem „udvari beszállítója” is volt a híres Somogyi fényképészdinasztiának, akinek egyik tagja e fotográfiákat készítette. E remekművek elmaradhatatlan kelléke a torta pedig, a hajdani Tocsik cukrászmester ügyességét dicséri, akinek meg nagyanyám volt beszállítója, tojásilag. A torták tetejét ékesítő apró fehér gyertyácskák éveim számát mutatják. Sajnos e finomságok neveit, ízeit már nem igazán tudom felidézni, pedig a fotózást követő családi ünnep keretében mindig elfogyasztásra kerültek, de a cukorból, csokoládéból, tojáshabból formált díszítő figurákra még ma is emlékszem. Volt pólyás baba, pöttyös labdás focista, ifjú vadász hátán puskával, fiú, lány kézen fogva és megannyi virág mindenféle színben, ízben. Laikusként, tán a nosztalgia mondatja velem, hogy azoknak a cirádás díszeknek a szeretet volt a legfőbb kötőanyaga.

Gyermekeimről sokszorta több, ám a technikai fejlődés ellenére, sokkal igénytelenebb minőségű celluloidok készültek, és szülinapi tortáikról is a kedves mesefigurákat kiszorították a marcipánból, vagy éppen ismeretlen, és ehetetlen anyagból gyúrt, a televízióból ismert alakok, repülők, rakéták, robotok. E csecse becsék eltávolítása után maga, a jobbára hagyományos recept alapján sütött, diós, csokis, vagy dobos mesterművek nem csak hogy fogyaszthatóak. de élvezhetőek voltak, és rendre el is lettek pusztítva az utolsó morzsáig. Aztán divatba jöttek az egy-, két-, háromemeletes habosított süti tornyok, tetejükön az elfújható táncoló gyertyalángocskákat leváltó, két szusszanásnyi sistergő ezüstszínű szikrazuhataggal, ami a kicsi gyermekekből nem annyira gyönyört, inkább félelmet vált ki. Van olyan sejtésem, hogy ezekkel az ügyes kezű habszobrászok által készített édes képzőművészeti alkotásokkal szemben támasztott első számú követelmény a látvány, és csak másodsorban az íz világ, a kulináris élvezet. Persze azért a mesterséges fixálók, ízfokozók, édesítők és más segédanyagok ellenére kóstolhatók és ehetők, még ha úgymond ez merénylet is az egészség ellen, de azt határozottan állítom, hogy élményben közel sem tudja azt nyújtani, mint anyáink, nagyanyáink kevésbé cirkalmas csemegéi. Az meg legyen az én bajom, hogy a krémhegy látványától nem ízlelőbimbóim indulnak be, hanem az ifjúkoromban végig kacagott, Stan és Pan filmek tortacsatái jutnak eszembe.

Mostanság újabb tortatrend uralkodik a cukrászati piacon, mégpedig az ehető színes tintákkal vékony ostyalapra nyomtatott, s az ezzel díszített tortáké. Elkényeztetett házi kedvencek, (vagy gusztustalan dögök) kutyák, macskák, hörcsögök, tengerimalacok, görények és leguánok bámulnak szembe az emberrel a szülinapi tortáról, a porciózáskor pedig kinek a füle, kinek a farka, kinek meg a karmos lába jut.

A minap voltam, egy a tizedik szülinapját ünneplő fiatalember zsúrján, aki ünnepi tortájára dísznek a Star Wars sorozat emblematikus figurájának fotóját kérte, és nagyszülei jóvoltából kapta is. Örült a menő ajándéknak, büszkén mutogatta kis barátainak s a köszöntésére összegyűlt rokonoknak. Égtek a lámpák, villogtak a vakuk, sorjáztak a felvételek, szuper volt minden egészen addig a pillanatig, míg anyukája a kínáláshoz készülődve, az űrhős hasába nem szúrta a tortakést. Akkor elszabadult a pokol, hangos üvöltés, szitkozódás, hiszti vetett véget az addigi kellemes hangulatnak. Senki nem ehet az én tortámból! – bömbölte az ünnepelt, miközben pajtásai meglepődve, mi felnőttek meg tanácstalanul bámultuk az ingyen cirkuszt, egy immáron meg nem ehető édesség miatt. Sokunk szépnek indult napját rontotta el ez a szomorú közjáték, és bizonyára másokban is felmerült a kérdés; Megér egy ilyen elvadult családi veszekedést egy divatos szülinapi torta? A kérdés megválaszolása nem tisztem, én mindenesetre maradok a csoki máznál.

 

Szentmiklósi István

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>