Tapasztalataim a TORDA szeletről

Tapasztalataim a TORDA szeletről

 

Egy országos spirituális rendezvényen találkoztam vele, és a feltalálónak köszönhető személyes kipróbálás után azonnal beépítettem gyógyítási tevékenységembe, s azóta is eredményesen használom. Tapasztalatom alapján a beteg problémájától függően választom meg az általam javasolt fajtát, így nagyon jó eredményeket érek el minden probléma, betegség megszüntetésében, illetve elviselhető minimálisra csökkentésében. Mivel a test minden sejtje tudatos, és ha nincs félreinformálva, akkor jól végzi a dolgát. Minden betegség bizonyos sejtek, sejtcsoportok rossz működéséből fakad, és ettől folyamatosan romló állapot következik be.

A TORDA szelet nem csak javulást eredményez, hanem a sejtek életképességéhez (tudatosságához) szükséges anyagok visszapótlásával hosszan tartó jó állapotot biztosít az illető számára, azaz, ha már a sejt tudatossága helyreállt, akkor sokáig emlékszik arra, hogy mi a dolga. Nagyban javítható a beteg állapota azzal, hogy energiával információt áramoltatok a sejtek számára, melyet azok felfognak, mivel a visszapótlás eredményeképpen jól értelmezik saját feladatukat, maguk küszöbölik ki azokat a sejtszintű hibákat, melyek a betegséget okozzák. Egyszerűen fogalmazva helyreáll a szervezet általános működése, fokozatosan megszűnnek a betegségre utaló tünetek, vagyis a beteg meggyógyul.

Konkrét eseteket a teljesség igénye nélkül említve: az agysejtek pozitív, összehangolt irányításának következtében teljesen reménytelen állapot után helyreállt a fogamzó képesség, és létrejött a gyermekáldás. Egy másik esetben alhasi rosszindulatú daganat fakadt ki, és ürült véglegesen az illető szervezetéből.

Összegezve az eredményeket, azt tapasztalom, hogy az eddig hozzám forduló embereken szinte minden esetben tudtam segíteni és ehhez nagyban hozzájárult a TORDA szelet fogyasztása. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, – szinte minden ember szervezetéből hiányoznak ezek a beépülő anyagok, ezért bárki, aki egyébként nem érzi betegnek magát, fogyasztásával jobbá, kiegyensúlyozottabbá teheti szervezete működését, így negatív állapotokat előzhet meg és teljesebb életet élhet.

Árvai László

Szellemi látó – spirituális gyógyító

Pécs- beditka@vipmail.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>