Vaska Miklós: Rágalom

Vaska Miklós: Rágalom

 

Odakünn az éjszakában fütyölve nyargalt a hűvös szél. Fázósan megrezegtek az ablakok, amikor réseiken átbújt, hogy táncra penderítse a fehér függönyöket. Vali az órájára pillantott. Még egy félóra és bezárhatja a presszót. Ma kevesen voltak a vendégek. A rossz idő, meg a hó vége befolyásolja a forgalmat. Csak a megszokott törzsvendégek térnek be ilyenkor egy-egy sörre, vagy kávéra. Az olyanok, mint a „Pengős” – az öreglegény, aki minden este megiszik egy üveg sört fél rummal, miközben hallgatja a többiek zsivajgását. Jól érzi itt magát. Igaz is, mit csinálna odahaza, egyedül? Unatkozna vagy rádiózna, mert a TV-t nem szereti.

Érdekes, különös ember. Mondhatnak neki bármit, rájuk hagyja. Egyedül a csúfnevét nem szereti hallani, ezért ő mindig Bogár Gáborként emlegeti, ha szó van róla, gondolatban pedig „Bogárkámnak” becézi.

-Valika kérem, hozzon még egy fél rumot, meg egy konyakot.

Halk koccanással tette az asztalra a rendelt italokat.

-Parancsoljon.

-Köszönöm. A konyakot a maga számára kértem. Üljön le egy kicsit, hisz most már ráér. Elfogytak a vendégek, csak a magamfajták boldogítják záróráig.

-Köszönöm. Legalább gyorsabban telik el a hátralévő idő.

-Egészségére! – emelte az asszonyra a poharát.

-A magáéra is!

Ivott és elgondolkodva a férfire nézett.

-Gábor, kérdezhetek valamit? Remélem nem haragszik meg érte? Miért nem nősült meg?

Váratlanul érte a kérdés. Nem is válaszolt mindjárt, hanem visszakérdezett.

-Akik régóta ismernek az idősebbek közül, a gúnynevemen szólítanak. Maga soha. Miért?

.Szeretem mindenkinek megadni a tiszteletet. A Bogár, bogárka különben is egy kedves név.

A férfinek jól estek Vali szavai. Elmosolyodott.

-Nekem már senki nem mondja: Bogárka!

-Még megtörténhet!

-Nem hiszem! Kinőttem már abból a korból.

-Csak ne öregítse magát, messze jár még attól. A kérdésemre nem adott választ.

-Hosszú történetet kellene elmesélni magyarázatul.

Vali közelebb húzta a széket és rámosolygott Gáborra.

-Hallgatom.

Csendesen egymásba öltve szavait, beszélni kezdett:

-Apámat nem ismertem, mert mielőtt megszülettem, meghalt. Anyám annyit mondott róla csak, eltűnt a fronton, mielőtt összeházasodtak volna. Szegénységben éltünk. Sorsunk akkor kezdett jobbra fordulni, amikor én is dolgozni kezdtem. Szakmát tanultam, elég jól kerestem, mert minden munkát elvállaltam. Rendbe szedtük a házunkat és családalapításra gondoltam. Az utcánkban lakott egy lány, akivel együtt jártunk iskolába, olyan magunkhoz való fajta volt. Tetszett nekem, s elhatároztam, hogy megkérem a kezét.

Mintha csak ma lenne, úgy emlékezem arra a vasárnapra. Elmentem aq házukhoz és leültem mellé az utcai kispadra. Beszélgettünk, én pedig közben gyűjtögettem a bátorságot a lánykéréshez. Végül elszántam magam.

-Elza, mondok valamit. Nekem te nagyon tetszel, s ha akarod, megkérem a kezed.

A meglepetéstől szólni sem tudott. Nézett csak rám, mint aki rosszul hall, aztán elkezdett nevetni. Végül hirtelen abbahagyta és dühösen rám förmedt:

-Meg akarsz nősülni? Elvenni egy tisztességes lányt? Te, akinek az anyja azt sem tudja, ki a gyermekének az apja? Elárulta anyád, miért kaptad a „Pengős” gúnynevet? Ugye nem! Eredj és kérdezd meg tőle, ha magadtól nem jössz rá! Engem pedig hagyj békén! – mondta keményen és ott hagyott.

A megalázástól, a szégyentől szólni sem tudtam. Irtózatos düh fogott el, ölni tudtam volna. Elkeseredésemben csak egyetlen kiutat láttam. A kocsmát! Leinni magam a sárga földig, hogy mindent elfelejtsek. Azon az estén rúgtam be először és utoljára. Mire dülöngélve, részegen hazatántorogtam, mindenütt nyugovóra tértek. Egyedül a mi házunk ablakai világítottak. Anyám még ébren volt, s rám várt. Amikor beléptem, nem akart hinni a szemének. Sietett hozzám rögtön, mert látta, az az ajtószárfába kapaszkodom és részeg vagyok.

-Mi történt veled fiam? – kérdezte megdöbbenten.

-Ez, te vén k….a! – ordítottam rá és ököllel az arcába csaptam.

Anyám az ütéstől elesett én pedig rugdostam, s ordítottam: – Ki az apám? Sokan voltak? Miért vagyok én „Pengős”? Ki fizetett értem?

Gábor a felidézett rettenetes emlék hatására elhallgatott. Poharáért nyúlt, de keze annyira remegett, hogy nem tudta felemelni. Lehajtott fejjel sokáig bámult maga elé, s csak lassan nyugodott meg annyira, hogy folytatni tudta a történetet.

-Másnap, amikor bementem az istállóból, ahová aludni tértem, anyámat az asztalnál ülve találtam. Arca tele volt lila, kék foltokkal. Siralmas látványt nyújtott így összetörten, kialvatlanul. Rám nézett és kinyitotta az előtte lévő kopott imakönyvet. Egy rózsaszínű tábori lapot tett elém.

-Olvasd el ezt. Apád katonatársa hozta, amikor szabadságra hazaengedték. Az este azt kérdezted tőlem, ki az apád? Erről megtudod. Ott a neve rajta. Ő volt, akik szerettem és aki szeretett. Soha másé nem voltam. Össze akartunk házasodni, de elesett a fronton. Egy halottra hogyan foghattam volna rá: ő a gyermekem apja! Inkább hallgattam, vállalva a megesett lány szégyenét. Aki pedig neked a „Pengős” nevet adta, az ígért pénzt, ha lefekszem neki! Makkos Sándor! Mivel nem voltam hajlandó rá, születésed után a kocsmában kijelentette: – Nem mondja meg az anyja, ki a gyerek apja? Biztosan pengőért csinálta valaki és maga sem tudja, hogy ki” Így maradt rajtad a „Pengős” csúfnév.

Anyám öreg ráncos kezét az imakönyvre tette, s megesküdött: „Ne adjon az Isten se a földben, se az égben nyugtot, ha hazudtam neked fiam!” szemeit elfutotta a könny és ráborult az asztalra. Sovány, megtört testét néma zokogás rázta. Nagyon elszégyelltem magam. Odamentem hozzá, átöleltem a vállát: – Bocsásson meg, drága anyám! Gonosz, durva voltam. Bocsásson meg! – s ráborulva sírtunk mind a ketten.

A következő vasárnap bementem a kocsmába. Többen iszogattak már az asztaloknál, köztük Makkos Sándor is. rendeltem egy kancsó vörös bort, s amikor megkaptam, odaléptem hozzá. Jó hangosan , hogy mindenki hallja, így szóltam:

-Emberek, figyeljenek ide! Az adósságot ugye illik visszafizetni? Én ennek az embernek adósa vagyok. Még nem köszöntem meg neki, hogy rám ragasztotta a „Pengős+” csúfnevet. Most én is mondok valamit. Makkos Sándor egy szemét, hazug gazember!

Ezzel a kancsó vörös bort a képébe öntöttem. Arca, fehér inge olyan lett, mintha vérrel mosdatták volna meg. Csúfnevet kapott tőlem, mert azóta Boros-Makkos Sándornak hívják. Elégtételt vettem, a nősüléstől viszont elment a kedvem. Egyedül élek, társtalanul, magányosan, anyám halála óta. Pedig én is vágyom a szeretetre.

-Elhiszem Gábor! – mosolygott rá Vali, s pillantásában megértő melegség bujkált.

A férfi nézte, nézte az asszony fénylő szemeit, melyek oly szépen ragyogtak, mint odakünn az éjszakában a csillagok.

/Részlet a szerző Fekete virágok fölött csillagok ragyognak című könyvéből/

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>