Ne lőjjetek, hajtó vagyok, én csak űzöm a vadat!
Nem tudom, ki hogy van vele, de belőlem komoly émelygést vált ki, amikor a mi félistenné lényegült vezérünk teljesen hülyének néz mindenkit a magyar Knesszetben. Persze, ez a lesújtó megállapítás nemcsak az időközben Hörömpő cirkusszá degradált nemzeti szentélyünk állandó lakóira vonatkozik, hanem a maradék kishazánk teljes lakosságára. Pl. azokkal a magasról lekezelő primitív egymondatos válaszokkal nézi szellemi fogyatékosnak az ország népét, amelyekkel hosszú évek óta lazán lesöpri az asztalról az ordító gazdagodásának immáron űrből is jól látható jeleit. Úgyhogy most már mi is büszkén eldicsekedhetünk egy elég hosszú Viktoriánus korszakkal, amely hűen lemásolja a brit monarchia velejéig romlottságát és gőgjét. Egy időközben őrült Cézárrá vált vidéki kisember ismétlődő rituáléja ez. Ahogy az egykori fiatal, göthös KISZ-titkárból, majd vad liberálisból egy feudális nagyúrrá átvedlett, öregedő krapek föláll a mára már csak műemlék kocsmaként funkcionáló hatalmas épületben, majd blazírt arccal elmantrázza nekünk, hogy ő aztán piszkosul nem foglalkozik holmi pitiáner üzleti ügyekkel. Meg különben is, az egykori, vasöklű párttitkár apukája még gyerekkorában szó szerint jól beleverte a fejébe, hogy ne szóljon már bele a felnőttek dolgába. Aztán, szépen visszaül a helyére, miután kigombolja az éppen lepattanni készülő öltöny gombját, a konfekciós VOR zakóján. Tehát, a kurta nyegle válasza után, gyorsan visszaül —, a 133 bátor samesza pedig sietve megtapsolja a Führere Adrián lebarnult vaskos tarkóját. A főrendőr, a főügyész és a hivatásos följelentő Budai Gyuszi pedig még sebesebben siklik el a fölött, hogy a nagy jólétben fölhízott keresztpapi egyetlen biccentésére, a szinte nulláról rekord gyorsasággal múlti milliárdossá vált udvari kegyencek egész megyényi cégbirodalmakat üzemeltetnek. Elvégre, mi sem természetesebb ennél. A csóró pornép meg csak rokkanjon bele az embertelen múlti robotba, ha nem akar idő előtt éhen dögleni. Mindeközben, a templom egerével szoros versenyben lévő nincstelen kedves vezető luxus magángépekkel röpköd nyaralni, amíg itthon a bányatulajdonos, mágnás apukája nevén egy Fort Knox-nak is beillő luxus kastély-komplexum épül és szépül. Úgyhogy, igen feleim, büszkén jelentem, hogy immár nekünk is van egy szupertitkos 51-es körzetünk! Ebből is látszik, hogy Orbán és élhetetlen sleppje nem úgy dézsmálja az ország GDP-jének jelentős részét, mint egy vöröskeresztes segélycsomagokat fosztogató közép-afrikai diktátorka, hanem, ide nekem az oroszlánt is. (Többek közt, ezért lett tele velük az UNIO-nak is a töke.) Ehhez a módszeres nagybani rabláshoz azonban nem kellett semmiféle barnainges rohamcsapat, hanem bőven elég volt csak párszáz vastagon megfizetett öltönyös aktakukac és pár tucat lelkes média lakáj is. Ezt a totalitáriussá vált rendszert nem a fizikai terror, és nem is a fortélyos félelem igazgatja, hanem sokkal inkább az emberi pitiánerség menedzselése, a számító gyávaság, a nagyüzemi méreteket öltő gyűlöletkeltés és a fanatikus szektánsok vak hite. Ahogyan egykor a puszták nyomorgó jobbágy népe drukkolt az őt is kifosztó és rajta is élősködő Rózsa Sándornak, most éppen úgy szurkolnak Orbán pufinak, hogy ő és a népes családja jól túl tudjon járni a bitang Soros pandúrok eszén. Még senki sem tudja, hogy meddig és hová lehet ezt még fokozni, azonban a történelem és pszichiátria is azt igazolja, hogy minél később pukkan ki egy túlfeszített buborék, annál nagyobbat fog szólni.
Na de, addig is hadd szóljon csak tovább jó hangosan a Rock and Roll! Na meg a sok mangalicává hízott modern Nimród vadászkürtje. Elvégre, nem csak lovas nemzet a magyar, hanem a mai napig olthatatlanul izzik az ereiben az ősi vadászszenvedély. Ezért aztán, pénz, paripa és szarvasagancs nem számít alapon, rendeztünk is egy olyan Vadászati Expót, hogy még maga a nagy germán Pampalini, a Göring marsall is belesápadna az irigységbe. Özönlött is ide a világ összes kő gazdag sima bőrűje jókat piálni, nagyokat zabálni, gyenge húsú magyar lányokat (vagy fiúkat) fölpróbálni, és persze gyanútlan állatokra lövöldözni. Ez ám az élet, Babocsai néni, nem az olcsó csirke-farhátra vadászni a Gyula hentesnél! Ezzel szemben, eddig még sehol nem akadt retkes 40 milliárd arra, hogy ne legyen az ősi Velencei tavunkból egy kiszáradt Aral-tó. Hiszen a Velencei-tó csak egy koszos tavacska és nem egy úrhatnám EXPÓ. Az nem a kiskirálykodó sznob elit magán üdülő paradicsoma, hanem csak a partján élő magyaroké, meg a benne jó pénzért megmártózni vágyóké. Ezért egyelőre, az jó magasról le van sz@rva. De, hogy mégis lássuk, ki az úr a háznál, hát cirka 80 milliárd keserves magyar adóforintból csakazértis rendeztek maguknak az urak egy káprázatos Vadászkiállítást. Ahová a világ minden tájáról ellátogathat a párnás kezű magasságos mágnás elit, jókat orgiázni és pár utcányi kokaint fölszippantani. És tényleg, mennyivel hasznosabb és nemzetiesebb ez, mint egy magyar pocsolyát megmenteni fele annyiból. „Egy a természettel” — hirdeti a magyar Göring. Persze, ezt a roppant hangzatos szlogent a Velencei tónak nem kell rögtön meghallania —, hiszen azt nem lehet sokmilliós vadászpuskával szitává lőni, és a kapitális trófeáját sem lehet nagy büszkén a vadászkastély falára akasztani.
A makói Continental gumigyárban is bármi simán megtörténhet, ami megtörténhet egy kongói gyémánt bányában, vagy egy haiti gyapotültetvényen. Ugyanis, abban a csodaszép magyar kisvárosban manapság Charles Dickens korát idéző áldatlan állapotok uralkodnak. Mert olyan nagy Isten már itt a mocskos pénz, meg a múlti szava, hogy a nyakunkra telepedett vadidegen rabszolga hajcsár hiénák (vagy inkább csak mezei szarcsimbókok) simán megtilthatják a magyar rabszolgáiknak, hogy egymással beszéljenek, vagy netán közösen lépjenek föl a nyilvánvaló jogtiprások ellen. Hát, miért is ne? — mondaná erre Orbán pufi és az ő dologkerülő sznob bandája. Hiszen ők csak magyar adórabszolgák és mezei magyar állampolgárok, nem pedig félisten milliárdos futballisták, kigyúrt olimpikonok és ilyen-olyan elkényeztetett művészek. Szóval, a multik magyar trógerei nem a megalomán önfényezés elengedhetetlen kellékei. Ennek megfelelően, nem is számíthatnak a mindenkori magyar kormányra. De még a Bayer Zsoti sem ragadja meg értük rögtön az arzénba mártott arany pennáját és a többi sem rendez miattuk béke menetet, hogy a rendszer vastagon kitömött elitje eme gyalázatos jogfosztások és az alabamai, déli tempó ellen tiltakozzon. Már csak ebből a magas fokú érzéketlenségből is látszik, hogy az önmagát buzgó kereszténynek és honszerelmesnek eladó kleptomániás rezsim, jó magasról letojja a saját, neki örökké csak gazdatestül szolgáló pornépét. Ez az ő legsötétebb titkuk, amelyet már nem is próbálnak annyira palástolni. (Mondom ezt annak ellenére, hogy nálam már nemigen volt nagyobb rajongójuk kurta e hazában.) A véget nem érő megalomán expók nem pusztán az ország csontig kifosztásának álcáiként szolgálnak, de önmagukban is remek alkalmat adnak arra, hogy a rendszer bélpoklos oligarchái, még többet és még szemérmetlenebbül lophassák hülyére magukat. Valahol ezt a fajta beteges rongyrázást hívják intézményesített szemfényvesztésnek, melyben pillanatok alatt nagyon keserves adó százmilliárdok hamvadnak el a semmibe, mielőtt még a balga pornép fölocsúdna kábulatából. Úgyhogy, immár a napnál is világosabb, hogy Horthy, Kádár, de még a nagy vadász hírében álló Széchenyi Zsiga bácsi is csak gyufáért szaladhatna el ezeknek a mai sznob jágereknek. Természetesen, tudom én, hogy mióta világ a világ, vadgazdálkodásra mindig is szükség volt. (Hála Matula bácsinak.) Ám, bölcs belátásomon eléggé sokat rontanak a fent említett abnormális tényezők és Szemlyén Zsolt birodalmi fővadász úr azon öntelt kijelentése miszerint: „Az ember örök feladata csúcs ragadozóként a tápláléklánc fenntartása”. Hát, nem tudom, hogy a fényes tekintetű kegyelmes urak hogy vannak ezzel, de én speciel nem szívesen gondolok magamra úgy, mint mindent leuraló és fölzabáló csúcsragadozóra. Az már egy teljesen más tészta, hogy a valódi hivatásos vadászok mellett már rég megjelentek és ezerrel nyomulnak a NER-elit díszpéldányai is. Ahogy régen a kommunista kiskirályok, úgy ők is egyből ráéreztek a parazita arisztokrata életvitel mézédes ízére. Nem is lehetne a sok Micimackót elhessegetni a mézes bödön mellől, még csőre töltött golyószóróval sem. Nem is csoda, hogy egyik legelső dolguk volt átírni a vadászati és halászati törvényt, és egymás közt fölosztani a megyényi vadászterületeket. Úgyhogy, ennek köszönhetően, mára nincs is már állami kézben jóformán egyetlen valamire való termőföld, erdő, mező, főúri kastély, szállodalánc, de még tavacska sem. Ma már ebből is tudjuk, hogy a gengszterváltás hajnalán miért is volt annyira hatalmas biznisz a „kárpótlási jegyek” mohó fölvásárlása. Az egykori smirglivel dörzsölt párt- és KISZ-titkárok már akkor is pontosan tudták, hogy mitől fog dögleni a légy —, na meg a magyar paraszt és a proli. Amíg a nép egyszerű, mit sem sejtő gyermekével madarat lehetett volna fogatni örömében, hogy néhány „potya” garast kapott a számára értéktelen papír fecnikért, addig egy maroknyi beavatott kaftános hiéna párnás kezében ugyanez a papírdarab valóságos arany rúddá változott. (Szegény Nostradamus meg még most is keresi a bölcsek kövét.) Persze, a leggazdagabb és a leghájfejűbb állat hóhéroknak ma már messze sem elég a hazai dámvad, róka és vaddisznó állomány. Á, dehogy. Ők már egyenesen zebrára, kafferbivalyra, leopárdra, oroszlánra meg nyársas antilopra lesnek a végtelen afrikai szavannán. Mivel, annál gyávább és aljasabb úrhatnám szórakozást nehezen tudok elképzelni, mint a mit sem sejtő védtelen állatokra lövöldözni és azokat gyilkolászni, ezért ezt az emberfajtát én csak mélyen megvetni tudom. (Hogy lepné meg őket a Bözsi néni sodrófás jóindulata!) Úgyhogy, én inkább azért is az aranyos kis Vukkal meg a bölcs Karakkal vagyok. „Fürge róka lábak, surranó kis árnyak. Hipp-hopp, jön Vuk! Híres nagy vadászok, jobb, ha félreálltok, Hipp-hopp, jön Vuk! Ő az éjszakától sohase fél….”